A zsidók nem vették észre, mi folyik körülöttük, illetve miben vesznek részt, és a közvetlen életveszélytől megszabadulva elhallgattatták a kétségeiket. Jó részük már a huszadik század elejétől kezdve a baloldallal szimpatizált. Főként a szegény zsidók éreztek szolidaritást a szegények iránt. Sorstársaikat látták a nyomorúságosan élő munkásokban, parasztokban. Az én szegénységben, félárván felnőtt apám is szavalta nekem gyerekkoromban Ady Endrétől az Álmodik a nyomort és a Proletár fiú versét. A szolidaritás érzése vitte be a zsidókat a szociáldemokrata, majd a kommunista pártba. A szimpátia azonban nem volt kölcsönös, ugyanis a munkásoknak és a parasztoknak kisebb bajuk is nagyobb volt a zsidóknál, és sokakra hatott az antiszemita propaganda. Ez egy egyoldalú, reménytelen vonzalom volt. Ugyanakkor az 1945-ben Moszkvából hazatért kommunista vezetők, Rákosi Mátyással az élen, önmagukat nem tartották zsidónak, és el sem tudták képzelni, hogy a tömegek a származásuk alapján ítélik meg őket. Rákosi a szegedi Csillag-börtönben élte át az 1939 május végi választásokat. Politikai fogolyként olvasta az újságokat, és tapasztalta meg az antiszemita politikai jelszavak vonzerejét. Az MKP vezetői, akik a holokausztról tudomást sem vettek, 1945 után a saját politikai céljaikra hasznosították az antiszemitizmust. Különösen a kelet-magyarországi szegényparasztokat és a „kisnyilasokat” akarták megnyerni vele. Egyúttal el akarták terelni a figyelmet az inflációról és a háború utáni nyomorról is.
Mire volt ez jó a kommunistáknak?
A kommunisták az 1945 novemberi nemzetgyűlési választásokon többséget akartak szerezni, de a tervük nem vált be. Pedig a politikai rendőrség a választások napján Kaposváron még antiszemita antiszemita röplapokat is osztogatott politikai ellenfelei lejáratására. De ez csak a kezdet volt. Mivel Rákosi szerint a választás győztese a Független Kisgazdapárttal azonosított reakció volt, az MKP 1946 márciusában meghirdette, hogy „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!” és erőszakos tüntetéseket szervezett. Közben a plakátjaik a legnagyobb infláció közepette azt követelték: „Lakat alá a feketézőkkel!” Azzal, hogy a zsidókat spekulánsnak tekintették, bizonyos értelemben már a későbbi államosításokat készítették elő. Nemcsak a spekulánsoknak és a feketézőknek üzentek hadat, de már a piacgazdaságnak is. Az út végén a teljes államosítás volt, de ezt akkor még csak kevesen sejtették.