Több köti össze Szerbiát és Magyarországot, mint ami elválasztja

Dušan Dostanić a belgrádi Politikatudományok Intézete tudományos segédmunkatársa, aki a European Conservative magazin budapesti lapszámbemutatóján vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen. Most a szerb és magyar konzervatívok együttműködéséről, gerilla-taktikákról és a baloldallal szembeni fellépésről beszélgettünk.

*

A European Conservative kerekasztal-beszélgetésén, mely a tudományról és a konzervatívokról szólt, arról beszélt, hogy a jobboldaliaknak gerilla-taktikákat kell alkalmazniuk, és álcázva kell dolgozniuk. Mit értett ez alatt?

A konzervatívok egyik tulajdonsága, hogy úgy látják a dolgokat, ahogyan azok vannak. Mindig is kritizáltuk az utópisztikus baloldali illúziókat. Most a saját helyzetünkre kell alkalmaznunk ezt a tulajdonságunkat, nem szabad megtévesztenünk magunkat. A valóság pedig az, hogy nem vagyunk hatalmon, a hatalmat régen elvesztettük.

Ennek megfelelően kell viselkednünk is: gerillamódszereket kell használnunk, mert nem vagyunk hadsereg. Azokat az eszközöket kell használnunk, amikkel rendelkezünk. Belülről kell dolgoznunk, álcázva kell lépnünk, akkor kell lecsapnunk, amikor tudunk, utána pedig rendezetten vissza kell vonulnunk. 

Ennek milyen gyakorlati oldala van?

Kapcsolatokat kell építeni, meg kell hívni más konzervatívokat, beszélni kell velük. Provokálni kell a baloldalt: ha nem akarnak beszélni velünk, ki kell kényszeríteni a választ. Mi például az intézetünkben rendeztünk egy konferenciát a francia forradalomról. A francia forradalomról mindig úgy szokás beszélni, mintha az egy pozitív dolog lett volna, de mi arra használtuk a konferenciát, hogy kritizáljuk azt, külföldi – osztrák, magyar – kutatók bevonásával. Bemutattuk, hogy

Ilyen rendezvényt alapvetően nem lenne szabad csinálni, de mi megtettük, és ez volt az első alkalom Szerbiában, hogy tudományos keretek között bemutatták ezt a narratívát. A lényeg tehát: belülről bomlasztani, hálózatot építeni, meghívni másokat. Nem szabad elhatárolódni más konzervatívoktól, és kreatívnak kell lenni. Ki kell nevetni a baloldalt, be kell mutatni, milyen nevetségesek a konklúzióik. Nem szabad úgy élni a világban, mintha hatalmon lennénk, mert nem vagyunk. 

Szerbia és Magyarország jó kapcsolatokat ápolnak, de ez nem volt mindig így. Meg lehet haladni konzervatív alapon a nemzeti konfliktusokat?

Országaink történelmének voltak jó és rossz időszakai. Ha most a valóságot nézzük, akkor azt látjuk, hogy több köt össze minket, mint ami elválaszt. Mind a ketten posztkommunista országok vagyunk, tudjuk mi a totalitarizmus. Tudjuk, hogyan ismerjük fel az ilyen tendenciákat, és ezért is küzdünk együtt a brüsszeli adminisztráció ellen.

Mind a két ország nyomás alatt áll a globalista elit részéről. A nyugatiakkal nehéz beszélni például Sorosról és az alapítványáról, de a lengyel és magyar kollégáimmal megértetem magamat. Mind keresztény országok vagyunk, meg akarjuk őrizni nemzeti szuverenitásunkat és keresztény kulturális örökségünket.

Mit gondol a magyar kormány tevékenységéről?

Nemrég olvastam a miniszterelnökükkel egy interjút egy katolikus lapban, ahol azt mondta, hogy a kelet-európai országoknak együtt kell dolgozniuk. Aláhúzta, hogy a keresztény tradíció és háttér nem csak a katolikusok és a protestánsok, de az ortodoxok együttműködését is feltételezi. Ez nekem ortodox keresztényként igen fontos volt, és fontos, hogy ez a kijelentés Magyarországról jön. Ugyan nem élek itt és nem beszélek magyarul, de külföldiként alapvetően pozitívan látom őt. Úgy tudom, hogy a magyar kormány a lengyel mellett az egyetlen, melynek igazán családbarát politikája van.

illetve Sorosnak, alapítványának, és annak, amit ők a felsőoktatásban csinálnak. Megvédi a nemzeti szuverenitást, mély keresztény háttere van, és ezért remek példa minden európai politikus számára. Ő is bizonyítja, ami a lényeg: mindent el tudunk érni, amiről beszélünk. Meg lehet csinálni.

Fotó: Trenka Attila