Blokád címmel újabb történelmi film készül

2021. október 25. 14:15

A filmben Antall Józsefet ifjabb Vidnyánszky Attila fogja játszani.

2021. október 25. 14:15
null

A Blokád központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök. A pályakezdő tanárként az 1956-os forradalomban is részt vevő Antall Józsefet ifj. Vidnyánszky Attila, a taxisblokád idején a válság megoldásán dolgozó kormányfőt Seress Zoltán formálja meg.

A magyarországi benzinárak drasztikus megemelése miatt országszerte lezárták az utakat és a hidakat a létbizonytalanságtól tartó személy- és árufuvarozók. Az országos sztrájk miatt, ami 1990. október 25-én kezdődött, a fővárost alig lehetett megközelíteni, és a metrót leszámítva a tömegközlekedés is leállt Budapesten. A blokád rövid idő alatt súlyos gazdasági és társadalmi válságot eredményezett, ami szinte megoldhatatlannak tűnő feladatok elé állította az alig öt hónapja hivatalba lépett kormányt.

Ráadásul a miniszterelnök, Antall József súlyos betegséggel küzdött, és egy komoly műtétből lábadozott. A függetlenné vált Magyarország első kormányfője, aki 1956-ban az elnyomó hatalom ellen harcolt, azzal szembesült, hogy most ellene lázad a fél ország.

A Blokád alkotói – Lajos Tamás producer, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Tősér Ádám rendező – a két vészterhes történelmi időszakot is megélő Antall József személyes történetén keresztül igyekeznek a fiatalabb korosztály számára is átélhetővé, feldolgozhatóvá tenni a rendszerváltás időszakát.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Blokád 48 naposra tervezett forgatása október 20-án kezdődött el. A számos helyszínen és két idősíkban játszódó filmhez többek között Budapesten, a Szabadság és az Erzsébet hídon, a Magyar Tudományos Akadémián, a Parlamentnél, a BM Kórházban, a Budaörsi laktanyában, valamint Százhalombattán rögzítenek jeleneteket. A budapesti Bem téren az 56-os forradalmi események pillanatait idézik fel.

Nyitókép: Köbli Norbert Facebook-oldala

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. október 26. 15:36
nem tudom meddig hazudunk még magunknak antallról meg a kormányáról
anna bolena
2021. október 26. 15:15
"Sajnos Antall Józsefnek nagyon sok szerepe volt abban hogy egy elbaltázott rendszerváltoztatás után a következő ciklusban az utódpárt visszatérhetett" -- Lehet kárhoztatni Antallt, fanyalogni, gyakran okkal, de nem volt könnyű dolga szegénynek. Egy sosem volt helyzetben kellett volna csodát produkálnia egy eladósodott, kifosztott országban. Ebbe betegedett bele.
Gyikó István
2021. október 26. 13:36
Na,akkor majd mehet emiattis az ajvékolás,lsd.a teg- napi,168.óra onlinen-i,illetve az ennek folytatásakénti ma a rendezővelfolytatott,fiala féle keljfeljancsiban is!ami érdekes,elgondolkoztató volt,merem ajánlanieb- ben a körben is!...
scion
2021. október 26. 07:52
én viszont annak nem örülök, hogy egy alkalmatlan miniszterelnököt piedesztára emelnek. Sajnos Antall Józsefnek nagyon sok szerepe volt abban hogy egy elbaltázott rendszerváltoztatás után a következő ciklusban az utódpárt visszatérhetett, onnantól ismerjük a sztorit... Az MDF a töketlenség pártja volt. A kommunista alkotmányt átszövegezték, a történelmi alkotmányt sutba dobták, Kárpátalját elszalasztották stb....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!