Ötvenhatban a kitelepítést a gyorsan megkötött házassággal elkerülő nagyszüleim a Corvin közben éltek. Nagyapám a szabadságharc orvosaként tevékenykedett, elvállalta a klinikán a forradalmi tanács vezetését is. Nagymamám hat hónapos csecsemőjével – édesapámmal – a pincében húzódott meg, míg nagybátyám a Corvin köz torkolatában kezelte a tankelhárító löveget. Ő novemberben hősi halált halt, és amikor erről gyászjelentést készített gyászoló dédapám, kegyetlenül meghurcolták. Nagypapám orvosi karrierjét kettétörték, csak a rendszerváltozás után rehabilitálták. A mi családunknak ezért ötvenhat mindig többet jelentett a formalitásnál, identitásképző erővel bírt, meghatározta világlátásom és későbbi pályám is.
Október 23-a arra int, hogy drága kincs a szabadság, nem kellene elherdálni egy szellemi immunitását elvesztő Európában”