Hálózatot kell építeniük a konzervatívoknak! – Francesco Giubilei a Mandinernek

2021. szeptember 24. 12:00

„Építeni kell – nem csak a politikai struktúrát, de a kulturálisat is” – vallja Francesco Giubilei olasz politológust, akit a nemzetközi konzervatív mozgalom helyzetéről és magyarországi tapasztalatairól kérdeztünk.

2021. szeptember 24. 12:00
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Ön a napokban részt vett a European Conservative folyóirat média és konzervativizmus témájában tartott beszélgetésén. Hogyan tudják a konzervatívok javítani médiamegjelenési lehetőségeiket a big tech cenzúra korszakászban?

Sosem volt még olyan fontos, hogy a konzervatívok megóvják a szabadságot, mint ma. A szólásszabadság és a vélemény szabadsága, az eszmék és az értékek forognak kockán, melyekben hiszünk. A szabadság megóvása egyet jelent mindenfajta cenzúra elleni harccal, hiszen a cenzúra egyre inkább sújtja a konzervatív gondolkodónak, újságírókat és értelmiségieket. Mint ahogyan a lapszámbemutatón is beszéltünk róla,

az egyetlen megoldás, hogy a nyugati konzervatívok hálózatot építsenek és segítsenek egymáson.

Eközben szükség van magazinokra, kiadókra, konferenciákra és tévékre, amelyek teret és hangot adnak egy másfajta világnézetnek, mint amely most dominál Nyugat-Európában.

A lapszámbemutatón arról is szó volt, milyen érvek szólnak a piac regulázása mellett és ellen. Tud segíteni a piac szabályozása a Facebookkal és a Twitterrel kapcsolatos gondok megoldásában?

Én nem hiszek az önmagát szabályozó piacban: a piacnak kellenek szabályok, amelyek alapján működik, és ugyanez vonatkozik a közösségi médiára is. Igaz, hogy a közösségi médiumok magáncégek, de akkor is követniük kell a szabályokat. A demokráciák alapvetői jogaira jelent veszélyt, ha ezek a nagy cégek azt hiszik, nekik nem tetsző gondolatokat vagy embereket cenzúrázhatnak.

Súlyos gond, hogy ez a cenzúra nem objektív alapokon működik,

és a gyűlöletbeszéddel szembeni harcuk során sokszor egyszerűen a szólásszabadság ellen lépnek fel.

Hogyan látja az olasz jobboldal helyzetét?

Az olasz jobbközép három pártból áll: az Olasz Testvérek, a Lega és a Forza Italia, amik a jobboldal szívét-lelkét adják. Ők a konzervatívok és a szuverenisták. A nagyobb felmérések szerint a jobbközép ma az olaszok többségét fedi le, de ennek ellenére évek óta nem voltak kormányon. A választások 2023-ban lesznek, és reménykedhetünk, hogy a jobbközép visszatér a kormányra.

De addig is építeni kell – nem csak a politikai struktúrát, de a kulturálisat is,

hiszen erre szüksége lesz majd az új olasz kormánynak.

Ön nemrég cikket írt magyarországi tapasztalatairól. Hogyan látja az itteni helyzetet és mit gondol az orbáni politikáról?

A magyar helyzet nagyon érdekes, rengeteg esemény, konferencia, kezdeményezés van a konzervatív szférában, és ezért szerintem Magyarország ma a leginkább élettel teli nemzet Európában. Három hónapot éltem Magyarországon, májustól augusztusig, az MCC ösztöndíjasaként, és fontos élmény volt, nem csak azért, mert kutathattam a magyar konzervatív gondolkodókat, hanem azért is, mert új kapcsolatokat tudtam építeni, és meg tudtam érteni, mi zajlik itt. Sok olyan intézkedése és nézete van Orbánnak és a magyar kormánynak, melyet támogatok, így például a nemzeti érdek központi szerepe, a családbarát politika, a születésszám növelésére tett kísérletek és a határok fontosságának kiemelése.

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. szeptember 24. 14:08
Nosza!
Sincero
2021. szeptember 24. 13:22
Hát igen, az átkos megosztottság... Gondoljunk csak a Vonával indult "Jobbik"-ra - hol végezték...
tevevanegypupu
2021. szeptember 24. 13:16
Minden esetre jó lesz sietni..figyeljék Csányi mozgását..már helyezkedik a másik oldalra..a következő választásig meg nem lehet kiépíteni semmiféle hálózatot..az volt a kapitális barom - bár a bolsevikek már a hatvanas évektől kezdve építették kapcsolataikat - aki a kulturát átengedte a balliberálisoknak..és nem kezdett a rendszerváltásnál azonnal kapcsolatot a nyugati nagyvállalatokkal, kulturális intézményekkel, ujságokkal..pedig ez csak pénzkérdés lettvolna..Orbán is jobban tette volna, ha nem osztogatja szét szavazatvásárlásra a pénzt, hanem nyugati kapcsolatot épít belőle..a szavazóknak elég lenne akkor pénzt adni, ha 2022-ben nyert..
Camael
2021. szeptember 24. 13:03
nem csak hálózat kell, soros szervezetek mondják meg hol milyen a szólásszabadság vagy a demokrácia állapota, ezeknek is ellenpontokat kell felépíteni, a médiáról nem is beszélve
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!