Amit a magyarországi életből megtanultam

„Ma a Magyarország elleni fő vád az, hogy nem egy demokráciát képvisel. Ez paradox vád, ha figyelembe vesszük, hogy a fővárost, Budapestet baloldali polgármester irányítja. Sok nyugat-európai újságíró elköveti azt a hibát, hogy Magyarországot és Közép- és Kelet-Európa országait a nyugat kritériumai alapján ítéli meg. Ez számos okból téves, de egy okból különösen is az: többé-kevésbé harminc évvel ezelőttigy ugyanis Magyarországon és Kelet-Európában kommunista diktatúra volt. Elfelejteni az 1956-os magyar forradalmat vagy az 1968-as prágai tavaszt azt jelenti, hogy nem tudjuk megérteni, mit jelent a kommunizmus ezeknek az embereknek: a szabadság minden formájának elnyomását. Nem felejthetjük el azt sem, hogy miközben a magyarok 1956-ban a szabadságukért harcoltak, az olasz kommunista párt a szovjet tankok oldalán állt.

A magyarok erős emberek, és nem szeretik, ha kívülről bárki megmondja nekik, mit kell tenniük, hogyan kell viselkedniük, vagy ha az emberek akaratával ellentétes döntéseket hoznak. Minél több támadás érkezik kívülről, annál jobban fog össze a belső front.

Mit hozok magammal ebből a magyarországi tapasztalatból? A sok új barátság és számos kapcsolat felvétele mellett azt a tudatot, hogy a nyugat-európaiak szemével nem tudjuk tovább megítélni, mi történik Magyarországon. Olyan politikák, szabályok és életmódok bevezetésével, amelyek nem feltétlenül alkalmasak Közép- és Kelet-Európára nem érthető meg az ország. Az uniós országok közötti párbeszéd és együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapul. Mi nyugat-európaiak nem mindig tartjuk tiszteletben a visegrádi országok parlamentjeinek döntéseit, és nem ismerjük ezen országok történelmét sem, ami segítene abban, hogy jobban megértsünk számos álláspontot, és ne csak a szemünkkel olvassuk fel őket. Azok az emberek, akik akik többé -kevésbé harminc évvel ezelőttig kommunista diktatúra alatt éltek, jól tudják ugyanis, mit jelent szabadság és nemzeti szuverenitás nélkül élni”

Fotó: Francesco Giubilei