Kevéssé tudja túszul ejteni a politika az értelmes szakmai vitát ebben a tanácsi formációban”
– tette hozzá. Az ügyészi szervezetek összehasonlításával kapcsolatban tartott vitáról azt mondta, a téma aktualitását több közelmúltban hozott uniós bírósági ítélet adta, amelyek egyes tagállamokban, de nem Magyarországon, az ügyészi szervezet függetlenségével összefüggésben fogalmaztak meg aggályokat.
A magyar ügyészség a hatalomtól függetlenül működik
Elmonda: a magyar ügyészi szervezet a minősített többséggel megválasztott legfőbb ügyész irányítása alatt a végrehajtó hatalomtól teljesen függetlenül működik, egyedül a magyar parlamentnek tartozik beszámolással. Magyarország emellett történelmi méretű ügyészi és bírói bérrendezést hajtott végre, ami szintén a függetlenség egyik garanciája – tette hozzá.
A június 1-jén működését megkezdő Európai Ügyészséggel kapcsolatban kiemelte: a tanácsülésen senki sem kérte számon az ügyészséghez nem csatlakozó öt tagállamon, köztük Magyarországon a csatlakozás elmaradását. Magyarázata szerint „ez ékes bizonyítéka annak, hogy ami nem kötelező, az nem tehető kötelezővé”. Ha csak politikusok vitatkoznak az Európai Ügyészség szerepéről, abból politikai vita kerekedik, ha azonban szakemberek ítélik meg a kérdést, akkor a vita nem egymásra mutogatásról szól – emelte ki.