Magyarországon legyártották az első tisztán elektromos meghajtású távolsági autóbuszt

2021. június 15. 14:34

Ünnepélyes keretek között vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot, megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos elérését Magyarország és Szlovákia között.

2021. június 15. 14:34
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint az eseményen elmondta, hogy BYD esetében olyan kínai vállalatról beszélünk, amely az európai gyártásában kulcsszerepet szán Komáromnak, és a komáromi gyárának.    

KínaI vállalat gyártja az elektromos buszokat

„A BYD modern technológiával állít elő környezetkímélő buszokat, és fontos szerepet játszik abban a törekvésünkben, hogy Magyarország a régi idők dicsőségéhez hasonlóan újra ez európai autóbuszgyártásban is egy értelmezhető pozíciót töltsön be” – mondta el a miniszter. Hozzátette: a kínai vállalat magyarországi tevékenysége, valamint a folyamatos fejlesztések világosan mutatják a Keleti Nyitás politikájának sikerét. „Mi, nemzeti alapon soha nem voltunk hajlandóak különbséget tenni beruházók között” – hangsúlyozta. Hozzátette: „nekünk egy elvárásunk van a Magyarországon működő vállalatokkal szemben: tartsák be a magyarországi jogszabályokat.”   

A miniszter elmondta, hogy az elektromos közlekedési eszközök egyre inkább életünk részeivé válnak.

Összhangban van a gazdaság és zöldpolitika

„A mai alkalom is aláhúzza a magyar kormány gazdaságpolitikájának és zöld politikájának az összhangját” – mondta. Kiemelte, hogy a versenyképesség fejlesztésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással. Egyik sem előzheti meg, egyik sem nyomhatja le a másikat, éppen ezért, amikor a magyar autóipar fejlesztéséről beszélünk, most már alapvetően az elektromos autóipar fejlesztését helyezzük előtérbe. Mindez nem csak ország versenyképességét növeli, de hozzájárul ahhoz, hogy világszerte csökkenteni tudjuk a közlekedés ökológiai lábnyomát és a károsanyag-kibocsátást.    

Magyarországgal és Szlovákiával kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy már megszületett az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás

Így a két ország védett állampolgárai immáron szabad utazhatnak az országok között. Kiemelte: most egy teljesen új  világgazdasági és világpolitikai korszak bontakozik ki,  amelyben azok tudnak majd sikeresek lenni, akik fel tudják ismerni az együttműködés lehetőségét. „Márpedig mi magyarok és szlovákok az elmúlt egy évtizedben bizonyítottuk, hogy sokkal jobb, hogyha együttműködünk, mintha nem” – mondta a miniszter.    

Szlovákia és Magyarország között közlekednek az új buszok

A Volánbusz közleményében kiemeli: az új, környezetkímélő jármű beszerzésének támogatására Komárom és Kormárno önkormányzata, valamint a Volánbusz Zrt. az Interreg V-A SKHU (Szlovákia-Magyarország) Együttműködési Program keretében közösen pályázott. A 153,5 millió forint értékű elektromos autóbusz a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. telephelyén készült.  A projekt keretében Komárom és Komárno településén egyaránt megújulnak az autóbusz-megállók és a végállomások. A buszmegállókba informatív okos-panelek kerülnek, amelyekről az utasok friss és aktuális információkat kaphatnak a járatokról. A lakosok részére a projektet bemutató weboldal, valamint ahhoz kapcsolódó mobil applikáció is készül, amely tovább könnyíti a tájékozódást.

(MTI)

Fotó: MTI/Soós Lajos

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. június 16. 13:01
"a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot" Helyi közlekedés országok között? Akkor lenne helyi közlekedés, ha közigazgatási határon belül közlekedni az a busz.
néhai Ch.Pilot
2021. június 16. 02:41
Szóval Komárom és Komarno között. Akkor nem is kell bele akkumulátor. A Komáromi buszállomáson csak egy megfelelő hosszúságú 220-as hosszabbítóra kell kötni oszt kész! Áramszünet esetén vissza is lehet húzni a drótnál fogva. Gyerekek! Tetszik, nem tetszik, de egy vicc az elektromos autók hatótávja. Akkora távolságra, amit egy villanyautó megtesz elég a görkorcsolya is, és az még annyIra sem környezetszennyező, mint az elektromos autó. Teljesen felesleges pénzkidobás ezzel kísérletezni.
bunko_jobbos
2021. június 15. 22:08
És ez a távolsági mit jelent? 500 métert? :-) Bocs, de elég kétkedő vagyok ezekkel kapcsolatban. Először kitalálták, hogy kell ilyen, mert milyen jó, megcsinálták hozzá a marketingstratégiát, ami tényeg szuper. Aztán meg azt gondolták, hogy biztos majd kitalálja valaki, hogy hogy kell megcsinálni. :-) Mert nem működőképes: globális szinten nem megvalósítható. A gazdag országok rengeteg erőforrást elpazarolva tudnak ilyen félig működő példányokat, de ha ezzel kéne a sódert szállítani a szélkerékhez, akkor nagy bajban lennének. Egyébként én is örülnék neki, ha működne, hiszen sokkal kevesebb alkatrészt igényel, helyben nem szeznnyez, automata "váltós" stb. Sok előnye van, csak egy baja: hogy nem létezik.
Armageddon
2021. június 15. 21:47
De mi ebben a high-tech magyar ipar terméke? A kerékcsavarok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!