A politikus dolga, hogy azt képviselje, amit az emberek szeretnének – Böröcz László a Mandinernek

A héten benyújtott dokumentum már a második javaslat a lakástörvény módosítására. Kudarcként élte meg, hogy az első törvénymódosító nem ment át?

Dehogy. Ez egy ilyen műfaj. Épp az a lényege, hogy többséget kell szerezni a saját javaslatomhoz.

Ezt a javaslatot már meg fogják szavazni?

Meg.

Úgy tudni, az I. kerületben indul majd a jövő évi országgyűlési választáson. Az új lakástörvény kedvezményezettjeinek nagy része is itt él. Van összefüggés a kettő között?

Persze. Én arra kaptam felkérést, hogy az 1. választókerülettel foglalkozzak, az itt élő emberek problémáit térképezzem fel, és amennyiben lehetséges, meg is oldjam azokat. Mivel egy éve már rendszeresen tevékenykedem itt, nem véletlen, hogy engem kerestek meg gondjaikkal az ittlakók.

hiszen a kampányban megígérte, hogy ha megválasztják, lehetőséget teremt nekik arra, hogy megvegyék a lakásaikat. Megtehette volna, ha akarta volna, de mégsem tette, hanem a parlamentre mutogatott, holott az országgyűlésnek ehhez semmi köze. Most is megtehetné. Mindemellett a javaslat összhangban állt a kormány otthonteremtés iránti elkötelezettségével. De ami a legfontosabb: ezt szerették volna a lakók. Egy politikusnak pedig az a dolga, hogy azt képviselje, amit az emberek szeretnének, az ő szükségleteikre figyeljen. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberek véleményét. A Fidesz nem is szokott ilyesmit tenni, épp ez a pártunk egyik legnagyobb ereje.

A törvénymódosító első változata esetében azonban a párton belül is nagy vita volt. Több kormánypárti polgármester is ellenezte az elképzelést.

A polgármesterek egy része szerintem nem látta át ezt a problémát egészében. A határozatlan idejű, örökölhető bérleti szerződésekkel bérbeadott lakások csak „kihalásos alapon” juthatnak vissza az önkormányzatokhoz. Az értékesítésük épp ezért nem járt volna kárral, hiszen ez valójában egy „fantomvagyon”, amivel az önkormányzat nem tud rendelkezni. Ezek nagy része épp azért van leromlott állapotban, mert sem az önkormányzatnak, sem a bérlőknek nem volt érdemes pénzt áldozni rájuk, hiszen nem a sajátjuk. A jobboldali önkormányzatok egy része egyébként támogatta a javaslatot, de volt olyan is, amelyik nem. Volt olyan polgármester, aki közölte, megfontolja, hogy az összes határozatlan idejű bérleti szerződéssel kiadott lakást eladják. Remélem minél több ilyen lesz.

Nem tudják, hogy megéri-e neki, de ennek ellenére a bérlők sokszor elég sok pénzt is költenek a lakásokra. Amikor valaki azt hallja, hogy egyesek tizenöt vagy harminc százalékos áron vehetnek lakást, akkor érthetően arra gondol, hogy ez milyen olcsó. Azt viszont nem tudja, hogy ezeknek a lakásoknak a lakói az ár többi részét, még akkor is, ha a bérleti díj viszonylag alacsony – már kifizették az elmúlt években, évtizedekben.  A baloldali média pedig még rá is erősített ezekre a téves elképzelésekre, mondván, áron alul értékesítenék az ingatlanokat.

Ezek az ingatlanok azonban mégis az önkormányzati gazdálkodás lényeges részét képezik.

A határozott időre kiadottakkal szemben a határozatlan idejű szerződésekkel kiadott lakásokra nem érvényes ez a kritika. Több tízezer olyan család is meg tudta volna venni ezeket az ingatlanokat, akik egyébként nem rendelkeznének elég forrással ehhez. Ráadásul a határozatlan idejű szerződések röghöz is kötik a bérlőket, mert elég bonyolult elcserélni ezeket, és az alacsonyabb keresetű emberek inkább nem kockáztatnak. Az Ingatlan.com elemzése szerint Budapesten a forgalmi érték negyven-hatvan százalékán történik az ilyen lakások bérleti szerződésének adásvétele.

Az új javaslat szerint magasabb áron vehetik meg a bérlők a lakásokat, mint az eredeti alapján tehették volna.

Az elképzelés hátterében az állt, hogy az időtartam alapján határozzuk meg a vétel árat. A legmagasabb kategóriába nagyon kevesen esnek bele, mert az emberek többsége régóta bérli a lakást, így az alacsonyabb kategóriába fog esni. Ez a javaslat már nem az ország egészére, hanem a világörökségi területen, és ennek védőzónájában lévő lakásokra vonatkozik. A cserével bérleti szerződést szerző lakók esetén az ár valamivel magasabb lesz, mint a régi bérlőknek, de tekintettel kellett lennünk arra, hogy ők komoly összeget fizettek a bérleti jogért. Az első kerületben a korábban említett elemzés szerint az ingatlan forgalmi értékének 60 százalékba is került egy ilyen bérleti jog.

A javaslatot számos bírálat érte. Az egyik, hogy kiveszi a valódi lakáspolitika lehetőségét az önkormányzatok kezéből, és ellehetetleníti a szociális bérlakások kiadását.

Meg lehet nézni, hogy a baloldali önkormányzatok hány lakást adtak ki az elmúlt években szociális alapon, piaci áron, illetve költségelven. Elvétve találunk szociális bérlakást. Pedig kiadhattak volna bármennyit, de ez az önkormányzatoknak sem éri meg.

Az is rendszeresen elhangzott, hogy a világörökségi területen, a Várnegyedben élő bérlők jó része magas keresetű, jómódú ember, vagy épp „csókos”.

Ez is egy hamis mantra, és rendkívül sértő is a bérlőkre nézve. Az emberek többsége évtizedek óta ott lakik. A vádakat megfogalmazókkal szemben én vettem a fáradságot, és sokukkal találkoztam. Van köztük mindenféle ember, kisnyugdíjasok, közalkalmazottak, alacsonyabb keresetű és módosabb emberek is élnek ott. Jobb- és baloldaliak vegyesen.

ők is ilyen bérleményben laknak. Teljesen nonszensz azért megakadályozni sok ezer ember lakáshoz jutását, mert lakik ott néhány, az adott oldalnak nem szimpatikus ember. Az pedig szintén igazságtalan, és teljességgel jogtalan, hogy valakit a jövedelme alapján diszkrimináljanak.

A kormány és az ellenzék között van egy alapvető értékvita a bérlakásokat illetően. A kormány a saját tulajdont preferálja, az ellenzék pedig a bérlakásrendszert, mondván, a saját lakás korlátozza a társadalmi mobilitást.

A számok azt igazolják, hogy az emberek a kormánnyal értenek egyet. Magyarországon a saját tulajdonú lakások aránya nyolcvanhat százalék, az egyik legmagasabb az Európai Unión belül. Ennek történelmi okai vannak,

Nagy különbség van a magyarországi önkormányzati bérlakásrendszer és a nyugat-európai magántulajdonban lévő, befektetők által építtetett bérházak rendszere közt. A befektetők tömegesen építik ezeket az ingatlanokat, amelyek épp ezért nem kerülnek sokba, másrészt olcsó az üzemeltetésük, és a tulajdonosnak elemi érdeke ezek hatékony működtetése. Az önkormányzatoknál ez nem egészen így van. Egyrészt kevés az olyan tömbház, amely önkormányzati tulajdonban van.  Az a baloldali mentalitás, hogy teljesen elzárkóztak az egész kérdés elől, miközben legtöbb baloldali vezetésű önkormányzat – például a VIII. és a IX. kerületek – tucatjával adják el a bérlakásokat, úgy, hogy ők döntik el, kinek értékesítik ezeket. Ez egyáltalán nem korrekt magatartás, ezzel szemben a mi javaslatunk nem tett volna különbséget a bérlők között, akik a bérleti jogviszonyuk időtartamától függő kedvezményes áron vásárolhatták volna meg a lakást. Ez több tízezer ember részére lehetővé tenné, hogy egyről a kettőre jussanak.

Országos szinten mennyi ingatlant érint ez a kérdés?

A baloldali sajtó véletlenül vagy szándékosan, de tévesen írta, hogy a kormány százezer lakást akar eladni. Összesen százötezer önkormányzati és állami bérlakás van országos szinten. Az eredeti javaslat hatvan-hatvanötezer ingatlant érintett volna. Ennek az ötvenöt százaléka határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkezik. Ezek nyolcan százaléka Budapesten és a megyeszékhelyeken található. A mostani javaslat a korábban említett problémák miatt a világörökségi területekre szűkült, de remélem így is körülbelül kétezer érintett család, bérlő válhat tulajdonossá.

Fotók: Földházi Árpád, Mátrai Dávid