Kína teljesítette a vakcinaszerződésben vállaltakat

2021. május 21. 09:01

Magyarország több oltóanyagot és korábban kapott a távol-keleti országtól, mint amennyi a vakcinaszerződésben szerepelt – jelentette be Szijjártó Péter.

2021. május 21. 09:01

Péntek délelőtt landol a magyar kormány teherszállító gépe Budapesten, amely 700 ezer Sinopharm-vakcinát szállít, ezzel a kínaiak is teljesítik a vakcinaszerződésben vállaltakat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában. Szijjártó Péter azt megelőzően beszélt erről, hogy Hamburgba indult, átvenni az Európa Tanács miniszteri bizottságának magyar elnökségét.

A miniszter azt mondta: a gép az elmúlt három hónapban 15-alkalommal fordult Budapest és Moszkva, valamint Budapest és Peking között, hogy a keleti oltóanyagokat Magyarországra szállítsa.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a szerződésben már csak 500 ezer adag oltóanyag szerepelt, de a kínai védelmi minisztérium 200 ezer adagnyi adománnyal megtoldotta a szállítmányt. Magyarország több oltóanyagot és korábban kapott Kínától, mint amennyi a vakcinaszerződésben szerepelt – mondta.

Felhívta a figyelmet arra: a Kínából és Oroszországból megrendelt vakcinák hozzájárultak ahhoz, hogy ma Magyarország az átoltottság tekintetében mintegy másfél hónappal előrébb jár Európánál. „Ennyivel előbb tudjuk megnyitni teljes egészében a gazdaságunkat, visszaadni az embereknek a normális életet” – tette hozzá Szijjártó Péter.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pierre
2021. május 21. 09:28
Ha Kína hitelt nyújt. Az afrikai, de európai vagy akár dél-amerikai országoknak nyújtott kínai hitelek közös jellemzője, hogy: - rendszerint olyan célra nyújtják, amit a beruházás saját tevékenységének eredményéből nem tudnak visszafizetni, - a szerződéseknek rendre van egy titkos záradéka, amely azt tartalmazza, hogy amennyiben a hitelezett ország nem tudja visszafizetni a hitelt, akkor jelentős nemzeti vagyon kerül át kínai tulajdonba. Utánanéztem, a nemzetközi sajtóból néhány példa: - Sri Lanka a legfontosabb kikötőjét kénytelen "bérbe adni" Kínának, amit Kína hadikikötőként használ, - Görögországban a legfontosabb kikötő került többségi kínai tulajdonba, ("Pireusz kikötője lesz a kínai sárkány feje" ) - Venezuelában a teljes olajkitermelésre tette rá Kína a pecsétjét, - A legújabb: az Észak-Macedóniában kínai hitelből épített autópályára felvett kínai hitelt az EU-val akarja visszafizettetni. Ez nem sikerült, így jelentős földterületek kerülnek Kína tulajdonába. A szakirodalom ezt "rabló hitel"-nek nevezi. A magyar és a kínai kormány között létrejött (Belgrád - Budapest vasút), és létrehozandó(?) (kínai egyetem) hitelszerződéseknek nemcsak a záradéka, de a teljes szerződés titkos ... sőt, az is titkos, hogy miért titkos. Róna Péter
civis72
2021. május 21. 09:12
Még jó , hogy nem az impotens EU-ra vártunk ..soha nem lenne vége a járványnak , ha Brüsszelen múlna
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!