Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

A jövő évi választásnak is súlyos tétje van. Magyarországnak még van lehetősége megakadályozni a brüsszeli terv beteljesedését.

Az egykori LMP-s politikust a Momentum ráindította az MSZP-s Tóth Csabára az ellenzéki előválasztáson.

Zuglóban Hadházy Ákost gyalázó szórólapok kezdtek el terjedni. Erről maga a képviselő számolt be, aki közösségi oldalán hozott nyilvámnosságra egy az említett kampányanyagról készült fotót.
majd részletezi, Hadházy hány évet töltött egyes pártokban, illetve függetlenként politikai pályafutása alatt, majd levonja a következtetést: „Ahova betette a lábát, mindenkit elárult”. Ami nagyon úgy hangzik, mintha az MSZP-s Tóth Csaba mondta volna.

Talán nem véletlenül, hiszen Hadházy épp az MSZP politikusa ellen indul az ellenzéki előválasztáson. A szórólap készítői a biztonság kedvéért a végén azt is odaírták, hogy Hadházynak nem fontosak a zuglói emberek, és ezt egy, a képviselőtől vett korábbi idézettel próbálták bizonyítani.
Borítókép: Hadházy Ákos, Facebook