Azt is mondta még Hadházy „ott induljon, ahol feltár ügyeket.”
Hogyha Hadházy a korrupció ellen harcol, „ne Zuglóba keresse, mert ott nincsen. Nem Zuglóban kell engem legyőzni, azzal nem vagyunk beljebb, hogy egy meglévő körzetért harcolunk.”
„Könnyű odajönni most nyerni. A Fidesz nem létezik Zuglóban. Az a munka, amit végeztünk, az meggyőzte az embereket, hogy nem a Fideszt kell, hanem a baloldalt kell támogatni” – mondta Tóth Csaba, aki szerint Hadházy összeférhetetlen, békétlen, nyughatatlan ember, aki elárulta korábbi pártját, a Fideszt, amikor a trafik-botrányt borította.
Semmit nem tud Sápiról
A 40. perc körül hozta szóba Gulyás Márton Sápi Attila ügyét. Ismert: zuglói önkormányzati képviselő 2016-ban tűnt el nyomtalanul, azóta sem akadtak a nyomára. Tóth Csaba elmondta, hogy szeretné, ha előkerülne, és semmit sem tud az eltűnés körülményeiről.