A Medián szerint a Fidesz vezet a baloldali közös listával szemben

2021. május 12. 13:10

A kormánypártokra szavazók aránya egy százalékkal nőtt az előző, februári felmérésekhez képest.

2021. május 12. 13:10
null

A Medián felmérése szerint a megkérdezett szavazókorú népesség nagyobb százaléka (februárban 39, áprilisban 40 százalék) szavazna inkább a Fidesz-KDNP-re. A felmérés reprezentatív, telefonon végezték ezerfős mintával. 

A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a Fidesz-KDNP-re szavazók aránya egy százalékkal növekedett, míg az ellenzéki közös lista esetében azonban ennél is jelentősebb a szavazók arányának változása. Az ellenzéki listára februárban csak 30 százalék voksolt volna, áprilisban azonban már 36 százalék mondta, hogy az ellenzéki listát választaná. 

A Kétfarkú Kutya Párt három, a Mi Hazánk Mozgalom pedig egy százalékot rontott a februári mérésekhez képest. 

A Medián felmérése szerint nagy megoszlás figyelhető meg a szavazási szándékban életkor, iskolázottság és vidék-város felosztás szempontjából is. A községekben élők szavaznának a legnagyobb arányban (47 százalék) a Fideszre, ezzel együtt itt a legalacsonyabb az ellenzéki közös listát támogatók aránya is: csak 24 százalék. Az ellenzékre a fővárosban szavaznának a legtöbben (45 százalék), míg a Fideszre ugyanitt csak 34 százalék voksolna.

A közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel támogatja a Fideszt. A kutatási eredmények szerint míg a 18-29 évesek csak 20 százaléka szavazna a pártra, addig a 40-49 évesek már 46 százalékban szavaznának rájuk, a 65 évnél idősebbek pedig már 50 százalékban. Ezen kívül az iskolai végzettség alapján is jelentős a megoszlás. A főiskolát, egyetemet végzettek körében csak 31 százalék szavazna a kormánypártokra, 46 százalék pedig az ellenzéki összefogásra. A nyolc osztályt vagy szakmunkásképzőt végzettek szavaznának a legnagyobb arányban (53 százalékban) a Fideszre.

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Parini
2021. május 12. 21:23
Én megértem a Budapestieket. Rendes gyerek ez a Karácsony. Szeret bicajozni fészbukozni, nyavajogni ez sem jó az sem jó. Kár hogy ezenkívül még semmit nem tett le az asztalra.
kalman.mariak
2021. május 12. 19:11
Én nem tartom reprezentatívnak a telefonos megkereséseket. A dolgozó, elfoglalt emberek általában lepattintják ezeket a megkereséseket, így a ráérősebb emberek véleménye felül van reprezentálva.
fatman
2021. május 12. 17:11
és ezek nem mérik a határon túli szavazatokat... meg ugye a területi eloszlás is a Fidesznek kedvez...
barnabibambi
2021. május 12. 17:03
Gyilkos,akasztófás,lámpavasas ,tolvajos,rablós ,durva plakátos és kemény beszólásos lesz a választási kampány.A Fidesz már elbukott eszt alátámasztja a Fidesz miatt elhunyt 29000 + 9500 békés magyar magyar polgár akik élhettek volna még.A Fidesz szarvas hibák tömegével elvesztette a diplomások,tanulók,külföldön dolgozók,400000 munkanélküli és 2,4 millió átbaszott nyugger és a megpecsételt másodrendű polgárrá degradált megalázott oltatlanok tömegét .Ez bőven elég ahhoz hogy a Fidesznyik barmok totá lis vereséget szenvedjenek.Utána jön a bosszú,a leszámolás ,a bírósági perek tömege,a börtön és vagyon elkobzás.Megérdemlik a vereséget mert békeidőbe ennyi hullát termelni,ennyi lopást és becstelenséget ,törvénysértést nem lehet megtorlatlanul hagyni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!