A DK és a baloldal oltásellenes kampánya
A DK és szövetségesei még ősszel erőteljes kampányba kezdtek a keleti vakcinák ellen. A Gyurcsány-párt először „a szabad vakcinaválasztásért” indított petíciót. „Mi, európai magyarok követeljük, a kormány tegye lehetővé, hogy az emberek eldönthessék, milyen készítményben bíznak meg. A 133 bátor ember pedig nyugodtan adassa be magának az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, ellenőrizetlen kínai vakcinát, ha annyira bíznak benne” – jelentette ki politikusuk, Arató Gergely. Felhívásukban akkor az állt, hogy „a magyar kormány láthatóan eldöntötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által ellenőrizetlen, engedély nélküli, bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani Magyarországon.” A petícióban azt írták: „vérlázító, hogy miután a kínai vakcinát sem a magyar hatóságok, sem az Európai Unió nem engedélyezte, Orbánék azt egy rendelettel akarják ráerőltetni a magyarokra! A kínai vakcinát be kell tiltani. Írd alá a petíciónkat.”
Ahogy mi is megírtuk, januárban már vizsgálóbizottságot akart a DK a kínai vakcina ellen. A DK egészségpolitikusa, Komáromi Zoltán pedig arról beszélt, hogy ő vitatkozik azzal, hogy bármelyik vakcina jobb, mint a vírus, az orosz vakcina magyarországi tesztelését pedig emberkísérletnek nevezte.