Márki-Zay így replikázott: „Nekem az a fontos, hogy tisztességes piaci magatartás és a város érdeke-e ez. Ha ezekre azt tudom mondani, hogy igen, fölvállalom a konfliktust, akkor is, hogy tudom, támadni fognak érte.”
Mivel helyben kisebb közéleti vihart kavartak a polgármester fenti szavai – többek között a Promenád.hu portálnak is fölkeltették az érdeklődését –, Hódmezővásárhely polgármestere kedden sajtótájékoztatót is összehívott a „sógorügyben”. Ezen a Gulyás Mártonnak adott tévéinterjúval összhangban ezúttal is kvázi a sógorára kente annak felelősségét, hogy elindult és nyert az adott tenderen.
Márki-Zay kimondta azt is, nem tartja összeférhetetlennek, hogy nővérének a férje, Fonay Tibor nyert el nemrégiben a Szent Antal utca közlekedés-fejlesztési tervének 3 millió 48 ezer forintos pályázati összegét, mivel úgymond a sógor nyílt versenyben nyert a legjobb ajánlattal.
A sógor korábbi kampányadománya
Logikusan vetődhetne fel a kérdés: előzetesen egyeztettek-e a családi asztalnál arról, hogy a sógor elindulhat, és – amint Márki-Zay fogalmazott – „az ajánlat alá menve” nyerhet az önkormányzati pályázaton. Erre semmilyen konkrét bizonyíték nem áll rendelkezésre, így ilyet természetesen mi sem állíthatunk. Ám a polgármester és a sógor viszonyát illetően fontos adalék lehet az, amit a Mandiner egy 2018 február eleji, tehát a hódmezővásárhelyi időközi választás hajrájában készült HírTV-videóban szúrt ki.