Indiai nagykövet: Magyarország nagyszerű munkát végzett abban, hogy lakosságának jelentős részét beoltsa

2021. április 13. 21:29

Már több mint 90 millió adag vakcinát adtak be eddig Indiában, és minden nap legalább 2-3 millió dózist adnak be – mondta Kumar Tuhin egy interjúban.

2021. április 13. 21:29

„Az indiai vakcinák nagyon hatékonyak a vírussal szemben, és az egész program nagyon felfutott, januárban kezdődött el az emberek beoltása, elsőként az egészségügyben és a frontvonalban dolgozókat oltották be, majd pedig következtek a 60 évnél idősebb emberek, már több mint 90 millió adag vakcinát adtak be eddig Indiában, és minden nap legalább 2-3 millió dózist adnak be” – mondta Kumar Tuhin, India magyarországi nagykövete az Origónak.

Az interjúban szóba került a magyar oltási program is.

„Magyarország már eddig is nagyszerű munkát végzett abban, hogy lakosságának jelentős részét beoltsa. Tudatában vagyunk annak is, hogy a beoltottak számának növelése érdekében Magyarország további oltóanyag beszerzési forrásokat keres, a keleti területeket is számításba véve” – mondta a nagykövet.

Az India és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok erős alapokon nyugszanak – jelentette ki a diplomata,

megemlítve hogy a 2019-es adatokhoz képest 2-3 százalékkal növekedett a kereskedelem mértéke.

„Számos indiai cég fektetett be Magyarországon, és mára a befektetések mértéke meghaladja a 3 milliárd dollárt. Mindeközben több magyar cég is India felé tekint. A koronavírust követő időszakban mind Magyarországnak, mind Indiának szorosan együtt kell dolgoznia, hiszen komoly változások várhatóak a világgazdaság színterén, így például egy eltolódás is a globális ellátási láncok felállásában” – mondta Kumar Tuhin.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. április 14. 09:41
Annak ellenére, hogy a vakcina beszerzés nem is könnyű feladat.
Mr. Sarah Kaufmann
2021. április 13. 23:36
A kínaiak helyett inkább az indiaiakkal kellene barátkozni.
donoran
2021. április 13. 22:30
Már csak az indiai-magyar kereskedelmi kapcsolatok miatt is egy százezres mintát mindenképpen be kéne szerezni. Legfeljebb majd továbbpasszoljuk valamelyik oltásban elmaradott nyugat-európai országnak, ha nem használnánk fel. Meg mert az ellenzékünk úgyis nagyon szereti a keletről származó vakcinákat. Szidni. Most akkor szidhatják Indiát is. A cigányok őshazáját.
az ember
2021. április 13. 22:07
Szép eredmény, örülök, hogy jól halad az oltás Indiában. Csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!