Egy világ omlott össze bennem

„Milyen érzések kavarognak a lelkében?     

Nehéz most bármit is mondani. Miután szombaton közölték a pontos diagnózist, valamint azt, hogy műtét és hosszú kihagyás vár rám, szinte egész este sírtam. Egy világ omlott össze bennem.

Aki ismer, pontosan tudja, hogy a bokatörésem után mennyi energiát fektettem abba, hogy minél erősebben térjek vissza, és a mostani idényben is mindent annak rendeltem alá, hogy a klubomban és a válogatottban a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Úgy tűnt, a befektetett energia és a kőkemény munka megtérül, érzésem szerint Dunaszerdahelyen és a nemzeti csapatban is jól ment a játék, erre közbejött a sérülés, amely minden reményt és tervet összetört.

Emlékszik a balszerencsés jelenetre?     

A meccs hevében nem érzékeltem, hogy pontosan mi történt, csak annyit, hogy amikor talajt fogtam, a bal térdem oldalra hajlott, majd egy pattanást és feszülést éreztem. Azonnal jeleztem a fizioterapeutáknak, jöjjenek, mert éreztem, hogy nem tudom folytatni a játékot. Később visszanéztem az esetet, akkor láttam, hogy miután a felugrás után a levegőben meglöktek, előbb a jobb lábamat tettem le, és talán kevésbé koncentráltam arra, hogy a bal lábam is stabil maradjon. Miután kibillentettek az egyensúlyomból, nem tudtam korrigálni, vélhetően ez okozta a bajt.

Az esetnél az andorrai csapatkapitány, Márcio Vieira lökte meg. Haragszik rá?     

Őszintén mondom, hogy nem. Készültünk az ellenfél stílusára, tudtuk, hogy a párharcokat erőltetik majd, az eset után pedig többen odaléptek hozzám elnézést kérni. Hasonló eset minden meccsen történik, a felugró játékost rendre igyekeznek kibillenteni az egyensúlyából. Ez nem volt kirívóan sportszerűtlen szabálytalanság, még akkor sem, ha rám nézve súlyos következményei lettek.”