Mindenki unja már a digitális oktatást – Bokor Tamás a Mandinernek

A járvány miatt a felsőoktatásban is szükségessé vált a digitális oktatás bevezetése tavaly március közepén, és ez az oktatási forma kisebb-nagyobb változtatásokkal azóta is működik. Bokor Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa két szemszögből is segít értelmezni a helyzetet: mint egyetemi oktató, s mint az Oktatási Hivatal szakmai szakértője, akinek kutatási területe többek között a digitális pedagógia.

Eleve nem erre való

„Elsőre furcsa lehet ezt hallani, de voltaképpen nem vagyunk rossz helyzetben: képzeljük el, mihez kezdenénk, ha erre a járványra nem most, hanem mondjuk tizenöt évvel ezelőtt kerül sor” – mondja, hozzátéve, azt is fontos magunkban tudatosítani, hogy a digitális oktatástechnológiai eszközöket eredetileg

támogatására, hatékonyságának növelésére.

Az úgynevezett MOOC-ok (Massive Open Online Course – tömeges nyílt online kurzus, általában ingyenesen hozzáférhetővé tett, digitális eszközökkel követhető egyetemi előadás vagy e-learning tanfolyam) kutatása kapcsán két-három évvel ezelőttre már bebizonyosodott, hogy ezek a tudásátadás terén nem a leghatékonyabb eszközök. Ráadásul a tényleges népszerűségük alaposan alatta marad minden technooptimista álomnak: egy, a Corvinuson 2013-14-ben kizárólag online formában meghirdetett kurzusnál

majd nyomásuknak engedve a kurzus szép lassan visszaköltözött a tantermekbe. „Még a pandémia előtti időkben sem alakult zökkenőmentesen az oktatás digitalizációja” – mutat rá Bokor.

A tanárokat és a diákokat egyaránt kihívások elé állította a digitális oktatásrend (fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Nagyobb baj a hozzáértés hiánya, mint az eszközöké

Tavaly az egész pedagógustársadalomnak jókora nehézséget okozott a digitális köznevelési munkarend, illetve a felsőoktatásban a digitális oktatás bevezetése: némely felsőoktatási intézményeknél is probléma volt az eszközellátottság, nem beszélve a középiskolák és általános iskolák százairól és a 720 ezer általános, valamint  a 410 ezer középiskolás diák jó részéről. S ha az olló tágra nyílt az egyes iskolák között, ez még inkább igaz volt a családokra. Dacára annak, hogy húsz éve komoly erőfeszítések zajlanak az intézményi és lakossági digitális infrastruktúra, a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése érdekében,

mondja a szakértő.

A legutóbbi példát erre az elégtelenségre a Kréta iskolai alaprendszer Digitális Kollaborációs Tere szolgáltatta: most úgy-ahogy gördülékenyen működik, viszont az idén márciusi átállásnál törvényszerűen összeomlott, amikor az említett hétszázezer általános iskolásnak a járvány szülte kényszerhelyzetben rá kellett volna csatlakoznia a felületre – teszi hozzá az adjunktus, kiemelve, a nagyobb probléma inkább a kompetenciákat érinti.

Noha a tanárok többsége valószínűleg részt vett már pályafutása során legalább egy digitális kompetenciafejlesztő továbbképzésen, ha ezt intézményi nyomásra tette, és nem kapott érdemi segítséget ahhoz, hogyan hasznosítsa digitális ismereteit a saját szaktárgyainak oktatásában, akkor a fejlesztések egy része mindenképpen hiábavaló volt – írja le a helyzetet Bokor.

„Betelefonálók” és Zoom-fáradtság

Egyetemi oktatóként egyébként a személyes kontaktusok mindenki által említett hiánya mellett az adjunktusnak a legnagyobb fejtörést a vizsgáztatás jelentette: tesztet íratni semmi értelme nincs, ha a hallgató bármikor kijátszhatja a tényanyagot számonkérő vizsgát, ezért inkább az önálló gondolatmeneten alapuló érvelések, esszéfeladatok kerültek középpontba.

– mondja, hozzátéve: ez a vizsgáztatási metódus főleg a társadalomtudományi és humán képzéseken valósítható meg könnyen.

Az adjunktus nehézségként írja le a kommunikációs csatornák szűkösségét is: a hallgatók legalább 90 százaléka kerüli az óra alatt a kamera és a mikrofon használatát, így nemcsak nehezen motiválhatók, de azt sem könnyű megítélni, mikor fáradnak bele egy-egy anyagrészbe, vagy mikor szorulna egy téma bővebb kifejtésre.

Ezeknél a redukált csatornáknál egyszerűen hiányzik tőlük a visszajelzés, nincs metakommunikáció, és az átvitelben az apró késések is roppant fárasztóak;

amellyel a szakirodalom lassan egy éve foglalkozik – összegzi Bokor.

Tanszéki kollégájától, Szántay Antal docenstől kölcsönzött aforizmával élve: az online oktatást az oktató részéről úgy is fel lehet fogni, mint egy rádióműsort, ahol néha akadnak betelefonálók – és annak a néhány önként megszólalónak nagyon kell örülni.

Az oktatási helyzet tehát közel sem ideális, és a hallgatóknak sem könnyű, különösen az elsőéveseknek, akiknél egymástól elszigetelve nem tudnak kialakulni az ilyenkor szükséges csoportdinamikák. S a végzősök is élményektől fosztottam távoznak: bár az államvizsgájuk éppen megtörténtetett élőben, diplomaosztójuk már nem volt – írja le a helyzetet Bokor – a tanulmányi osztályon vehették át diplomájukat, „glasszékesztyű helyett gumikesztyűben”.

Nyitókép: Tar Boglárka, a Zelk Zoltán Általános, Angol és Német Kéttannyelvű Iskola másodikos tanulója online matematikaórán vesz részt nyíregyházi otthonában 2021. március 8-án. (MTI/Balázs Attila)