Sajnos már régóta esedékes volt szomorú halála, mégis nagy fájdalmat éreztem, amikor meghallottam hírét. Az ember készül-készül, így voltam a szüleim elvesztésénél is, de amikor bekövetkezik, arra a pillanatra nem lehet felkészülni.
Sok szép emlék jut az ember eszébe ilyenkor. Például amikor a színművészetire felvettek, lévén környékbéli, Fertő-tavi fiú, vettem a bátorságot és örömömben becsöngettem Marikához Velemben: „Kezit csókolom, Eperjes Károly vagyok, felvettek a főiskolára!” – mondtam, ő meglepődött, és nem dobott ki. Ez volt életem első személyes találkozása vele. Emlékszem arra is, hogy amikor egy szerep miatt nagyon meghíztam, Marika odajött hozzám, és azt mondta: „Szamóca, azért ez nem szép; egy férfi színész adjon magára!” Mire én szabadkoztam, hogy hiszen csak egy szerep miatt van az egész, csak annyit mondott: „De aztán sürgősen fogyjon vissza!”