a kilencvenes években történő magánosításnál legalább a látszatra adtak, és volt valamiféle ellentételezés”.
Összeesküvés-elméletek és revízió
A Jobbik szerint a döntést megelőző alaptörvény-módosítás hátterében az állt, hogy „egy esetleges kormányváltás esetén az alapítványokhoz csak kétharmados többséggel lehessen hozzányúlni”. Véleményük szerint az egyetemi modellváltás a Fidesz hatalmának a megőrzését szolgálja.
„Mindent vissza, mindent vissza, mindent, mindent vissza!” – olvasható a közlemény végén, utalva az elején elhangzott Trianon-hasonlathoz. Emellett a párt hozzáteszi azt is, hogy „nem lesz védelem és nem lesz kegyelem!”. Kiemelik zárásképpen, hogy a „néppárti Jobbik” továbbra sem fog nyugodni, „amíg meg nem fizetnek a tolvajok, és végre jólétben nem élhetnek a magyarok!”
(MTI-OS)