A törvényszék elutasította Bálint György jelzálogigényét
Legutóbb a Fővárosi Törvényszék jogerősen elutasította Bálint György végrehajtásba történő bekapcsolódását Hatvani végrehajtási ügyében. A végzés azzal indokolja a döntést, Hatvani az (éveken át ügyleti kamattól mentes és mindenféle biztosítéktól is mentes) állítólagos kölcsöntartozását éppen akkor biztosította az ingatlanára vezetett jelzálogjoggal, amikor hűtlen kezelésben bűnösnek mondatott, illetve 123 millió forint polgári jogi igény megfizetésében jogerősen elmarasztalták.
Soproni Tamás momentumos polgármester a Telexnek azt mondta az ügyben: „az önkormányzat jogos követelése a kamatokkal együtt már nem 123, hanem 218 millió forint”. Hozzátette: „ez az az összeg, amit Hatvani Csabán és az adóstársain kellene behajtani, de ez nagyjából reménytelen, mert úgy tűnik, többen, többek között Fürst György is kimentette a vagyonát a végrehajtás alól”. Végül kifejtette, hogy azért valamit csak vissza tudnak szerezni: „Van olyan, kinek a nyugdíjából csorog be néhány ezer forint hozzánk havonta”.
Ez azért történhet így, hiszen ebben az ügyben az anyagi felelősség egyetemlegesnek számít, azaz nem egy elítélttel, hanem valamennyivel szemben fenn áll az önkormányzat követelése.
Nyitókép: Az Andrássy út 47. alatti épület a Google Street View felvételén