Másodszor is nekifut a Csomolungmának az asztmás magyar sportoló

2021. március 30. 16:15

Neszmélyi Emil szerdán indul Katmanduba, hogy másodszor is, ám ezúttal a déli oldalról, megmássza a Mount Everestet.

2021. március 30. 16:15
null

A budapesti ügyvéd 2016. május 20-án ért fel a 8848 méter magas Mount Everestre. Ő az első magyar, aki az északi, sokak által nehezebbnek tartott oldalról jutott fel a csúcsra.

Az asztmás extrémsportoló oxigénpalackkal mászta meg a hegyet, öt asztmás rohamot küzdött le mászás közben.    

Neszmélyi Emil az elmúlt öt esztendőben felért hét kontinens hét legmagasabb csúcsára, azaz teljesítette a hegymászók egyik legnagyobb kihívását a Seven Summit sorozatot, ráadásul mindkét változatát, amelyben szintén első volt a magyarok között.    

Eredeti tervei szerint egy évvel ezelőtt utazott volna Nepálba, hogy a déli oldalról is meghódítsa a Mount Everestet, de a koronavírus-járvány közbeszólt.    

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, hogy öt hónappal ezelőtt állt neki a közvetlen felkészülésnek és korábban még soha nem volt ilyen jó állapotban. A legnagyobb nehézségét a terep újdonsága, elsősorban az életveszélyes Khumbu-jégesés és az asztmája okozhatja, hiszen extrém magasságban már jóval nehezebben kap levegőt az egészséges ember is. Emiatt oxigénpalackkal mászik majd nyolcezer méter fölött.    

Neszmélyi Emil hisz a fenntartható hegymászásban

A 45 éves hegymászó Katmanduban csatlakozik egy nemzetközi expedícióhoz, amelynek tagjaival közösen jutnak majd el négy-öt nap alatt az alaptáborba a szükséges adminisztráció és egy PCR-teszt után.    

Neszmélyi Emil olyan expedíciót keresett, amely kifejezetten betartja a fenntartható mászás szabályait, vagyis

nemcsak a saját tevékenységükből keletkezett hulladékot hozzák le,

hanem a korábban mások által otthagyott szemét közül is igyekeznek annyit lehozni, amennyit csak tudnak. Ez azért is fontos, mert az Everest-expedíciók az elmúlt évtizedekben rengeteg szemetet halmoztak fel a hegyen és bár az utóbbi években javult a helyzet, még most is rengeteg van belőle.    

Április közepétől kezdődhetnek meg az akklimatizációs mászások, a csúcstámadás várhatóan május közepe és június első hete közé esik majd. Nehézséget okoz a mászóknak, hogy a Mount Everest alaptábora és az egyes tábor közötti szakasz a világ egyik legveszélyesebb terepe.    

Idén másik magyar expedíció is indul, a cél tisztán megmászni az Everestet

Idén egy másik magyar hegymászó is próbálkozik a Mount Everest meghódításával.

hogy a Tisztán Magyar Everest Expedícióban első magyarként megkísérelje pótlólagos oxigén nélkül, vagyis tisztán megmászni a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méter magas Mount Everestet.

(MTI)

Fotó: Neszmélyi Emil, Wikipedia

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2021. március 30. 21:55
"...a csúcstámadás várhatóan május közepe és június első hete közé esik majd." Az szerintem már késő lesz, mert május közepétől szokott jönni a monszun.
Válasz erre
0
0
Nemaztmondták Feri!
2021. március 30. 20:42
Erőss felért már?
Válasz erre
0
1
westend
2021. március 30. 18:57
A Khumbut elég jól felépített kötélpálya és létra rendszer szeli át, szóval a veszély inkább feljebb, a rossz időjárás miatt leselkedik a mászókra. Hajrá magyarok!
Válasz erre
1
1
rókabácsi
2021. március 30. 18:09
mindenáron erőss mellé akar lerülni?
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!