Nem nyomoznak Magyarországon a cigicsempész MSZP-s ellen

2021. március 23. 13:19

Jogsegélykérelem sem érkezett még az ukrán hatóságoktól az ügyben.

2021. március 23. 13:19
null

„Hogy áll a Legény Zsolthoz kapcsolódó dohányáru-csempészés ügyének felderítése?” írta Budai Gyula fideszes országgyűlési Polt Péter legfőbb ügyésznek.

Legény Zsolt tavaly decemberben, akkor még az MSZP etikai tanácsának elnökeként bukott le, miután autója csomagtartójában több karton cigit próbált átcsempészni az ukrán határon. Az MSZP közleménye szerint még aznap lemondott minden párttisztségéről, és kilépett a szocialista pártból.

nyilatkozta később Legény Zsolt.

Budai Gyula szerint az ügy számos kérdést felvet, véleménye szerint nem lehet elvetni annak lehetőségét, hogy az egykori kéőviselő csempészkörökkel áll kapcsolatban.

Polt Péter válaszából kiderült, hogy Magyarországon nem indult büntetőeljárás Legény Zsolt ügyében, a csempészés miatt az ukrán hatóságok intézkedtek. A legfőbb ügyész azt is elárulta, hogy ukrán igazságügyi szervektől jogsegélykérelem még nem érkezett.

Kép forrása: Facebook

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2021. március 23. 18:21
Mi is ez a pár karton cigaretta egy bit-coin bányával összehasonlítva!!! Vagy az utóbbikat mindenki engedély nélkül üzemeltetheti, nem úgy mint egy fodrászüzletet ?
tölgy
2021. március 23. 17:11
Pár év múlva az ukránoktól megérkezik a kiadatási kérelem. Remélem eleget tesz a kérésnek az akkori fidesz kormány és kiadja a bestét. A kiadatás után elhelyezik egy a "fejlettnyugat" kívánalmainak megfelelő ukrán - üdülőnek titulált - börtönben és mint népi cserépedény éli vidáman tovább az életét.
zakar zoltán béla
2021. március 23. 16:29
báj den menedékjogot ád nékilye malydannnnn
Mich
2021. március 23. 15:05
Még erkölcsi potentát is marad...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!