Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az MSZP volt parlamenti képviselőjét csütörtökön kapták el az ukrán határon nagy mennyiségű cigarettával autója csomagtartójában.

Az ügyet a Mandiner is szemlézte. Legény Zsolt az RTL KLUB Híradójának arról beszélt a 24.hu elmondása szerint, hogy ő értesítette a konzulátust, a cigaretta pedig nem az övé volt – írta meg a portál. „Amikor megérkeztek, kinyitottam az autót és én voltam a legjobban ledöbbenve. Tele volt cigarettával. Az a cigaretta nem az enyém, nem én vásároltam, nem tudom, hogy került bele az autóba” – mondta Legény.
A 24.hu közölte: Legény Zsolt az eset után lemondott a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének alelnöki és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöki posztjáról is, valamint kilépett az MSZP-ből. Döntését azzal indokolta, hogy nem terhelheti közösségét egy ilyen súlyos üggyel.

(24.hu)
Kép forrása: Facebook