A Jobbik baloldali párttá vált – Varga-Damm Andrea a Mandinernek

2021. március 12. 07:00

„Két közvélemény-kutatást végeztettünk arról, hogy mit várnak el tőlem és a párttól az emberek” – mondta lapunknak a volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő arról, hogy szondával mérték be, hol lehet helye új pártjuknak. Várhatóan májusban fogják bemutatni a politikai erőt, annak programját és arcait. Varga-Damm Andrea szerint a Fidesz radikális, a Jobbik baloldali, a jobbközépen van üres tér számukra. Interjúnk.

2021. március 12. 07:00
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Ha Keresztes László Lóránt LMP-frakcióvezető lesz a zöld párt miniszterelnök-jelöltje, akkor ön jobboldali politikusként valóban őt fogja támogatni? Ezt nyilatkozta nemrég.

Engem egyáltalán nem érdekel, ki melyik pártban politizál, sokkal inkább az, hogy ki milyen kvalitású ember a politika színpadán. Három éve nagyon alaposan figyelem a képviselőtársaimat, nézem a felkészültségüket, viselkedésüket, és azt, hogy milyen célokat képviselnek. Keresztes László Lóránt egy olyan képviselő, aki nagyon felkészült, aktív, minden témában tájékozott,

nemzeti elkötelezettségű politikát visz, amely egyébként ellentétes az LMP kifelé mutatkozó attitűdjével.

Ő egy jobboldali ember. Nagyon fájdalmas látni, hogy az ellenzéki összefogásban nem értékes, vezetői kvalitású emberek kerülnek szóba miniszterelnök-jelöltként, hanem celebek, rikkancsok, nagyot mondók.

Ha Keresztes lesz az LMP jelöltje, akkor egy alakuló jobboldali párt vezetőjeként elállna a saját miniszterelnök-jelölt megnevezésétől?

Attól, hogy egy párt indul egy választáson, nem szükségszerű, hogy saját miniszterelnök-jelöltje legyen. Érzékeny időszakban van a közélet, az ellenzék sok problémával küzd, ezért fontos, hogy integráló személyiségek tűnjenek fel. Ha az Orbán-rendszert le akarjuk váltani, erős menedzsert kell találni, akinek erős szociális érzékenysége van, aki képes a megváltoztatásra váró rendszerek átlátására – Keresztes László Lórántot ilyen embernek látom. Ha ő lenne az LMP miniszterelnök-jelöltje, pártunk támogatná, természetesen azzal a feltétellel, hogy

a mi pártunk önállóan indul.

Az LMP viszont csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz, vagyis közös listájuk lesz a Jobbikkal, a DK-val, az MSZP-vel, a Momentummal és a Párbeszéddel. Az LMP-s jelölt támogatásával kicsit Önök is ebbe a társaságba keverednek, nem?

Nem. A pártunk önállóan indul; a párt egy politikai erő, amely a parlamentbe be akar jutni. Az országgyűlési választás az országgyűlési képviselőkről szól, és majd ők fognak miniszterelnököt választani. A miniszterelnök-jelölteket azért nevezi meg mindenki, hogy az emberek lássák, miután a politikai erők kialakultak az Országgyűlésben, melyik párt melyik jelöltet fogja támogatni. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy ha bejutunk a parlamentbe, és

ha a köztársasági elnök Keresztes László Lórántot jelölné miniszterelnöknek, akkor mi őt meg fogjuk szavazni.

Ez csupán erről szól. Ha Szalma Botond lenne a nevezett, akkor mi ő mögé is beállnánk.  

A volt KDNP-s politikus azt nyilatkozta, nem vállalná a koalíciós kormány vezetését. Mondjuk erre amúgy sem sok esélye lenne. Ki van még a tarsolyukban? Ha az LMP nem Keresztest jelöli, akkor lesz egy harmadik személy, akit majd megneveznek?

Mindenképp.

Megvan már, hogy ki?

Ez még korai. Egy évvel ezelőtt még nem tudtuk, hogy az ország másnap be lesz zárva. Olyan gyorsan változnak a viszonyok, olyan sok minden fog még történni, hogy még bőven van idő arra, hogy a legjobbat válasszuk ki, aki a polgárok számára a legkedvezőbb.

 

Varga-Damm Andrea független parlamenti képviselő

 

Miért kellett mozgalomból pártot csinálni?

A politikustársaimmal leültünk, értékeltük a járványhelyzetet, hogy mivel lehet az embereket terhelni, és arra lyukadtunk ki, hogy felesleges mozgalommal kezdeni, alapítsuk meg a pártot.

Ezt tavaly júliusban megtettük, be is jegyezték hamar,

és várjuk azt a pillanatot, amikor ki lehet állni a nyilvánosság elé bemutatkozni. De ezt nem online szeretnénk megtenni, mert egy párt születése a demokráciának ugyanolyan ünnepe, mint maga a választás. Ennek egy szép keretet kell adni, egy ünnepséget kell szervezni.

Mi lesz az új párt neve, és mikor bont zászlót?

Május lehet a leghamarabbi időpont. A párt nevét pedig csak akkor fogom elárulni. Az ünnepség végén fogjuk bemutatni a logót is, ekkor fogjuk elmondani az üzeneteinket is.

Politikai vízió, program és figyelemfelhívó üzenet – ezeket tehát mind akkor kommunikálják majd, ezen az eseményen?

Így van. Könnyű helyzetben vagyunk, mert

két közvélemény-kutatást is végeztettünk arról, hogy mit várnak az emberek tőlünk.

Egészen pontosan, hogy mennyire ismernek az emberek engem, és mit várnak el tőlem.

Melyik közvélemény-kutatókkal végeztették el?

Nem nevezem meg őket, mert nem akarom őket kellemetlen helyzetbe hozni; nem tudhatom, hogy a részemre elvégzett kutatást valahol felhasználták-e, és így tovább. Az egyik egy jobboldali, a másik egy baloldali kötődésű közvélemény-kutató. Más módszertannal végezték el, de érdekes módon ugyanarra az eredményre jutottak. Megtudtam, hány ember ismer, hány ember szimpatizál velem, hány ember szeretné, hogy pártot alapítsak.

Varga-Damm Andrea felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén december 14-én

 

És mi jött ki az új párttal való elvárásokkal kapcsolatban?

33 százalékos az ismertségem a felnőtt lakosság körében, a 60 feletti korosztályban pedig 48 százalékos.

12 százaléknyi ember mondta azt, hogy ha pártot alapítanék, akkor szívesen szavazna rám,

és 37 százalék volt azok aránya, akik sem Orbánra, sem a Gyurcsány-listára nem szeretnének szavazni. A felmérés megmutatta, milyen ideológiával bíró emberek bíznak bennem leginkább. Elképesztő volt: a liberálisok és a nemzeti radikálisok. Ez azt jelenti, hogy én egy integráló személyiség vagyok. Az adatok nagyon segítettek abban, hogy tudjam, merre menjek.

És merre? Mi lesz a szellemisége a pártjának? Merre terelik a felmérési eredmények?

Mindenképpen egy jobbközép párt lesz – ez nem kérdés.

Ezt mutatják az adatok, és minden mástól a lelkem is távol állna. De ami a legfontosabb, hogy a felmérésben részt vevők kétharmada azt kérte, ne határozzam meg, milyen irányultságú a párt, mert őket ez nem érdekli. Arról beszéljek inkább, hogy mit akarok csinálni.

Melyik a három legégetőbb ügy, amelyben a megkérdezettek cselekvést várnak?

Az egészségügy az első, messze a legégetőbb ügy: 20 százalékkal a többi téma előtt jár fontosságban a felmérés alapján. Egyetlen politikai erő sem mert az egészségügyhöz hozzányúlni, mégis

politikai sikert az egészségügy tisztességes átalakításából lehetne nyerni.

Az emberek érzékeny pontjává vált az egészségügy helyzete; hogyha egy új politikai erő nem mondja meg határozottan, hogy mit akar itt csinálni, fölösleges is elkezdenie, mert enélkül az emberek nem fognak foglalkozni vele. A második az oktatás helyzete, mégpedig konkrétan az esélyegyenlőtlenség, az átláthatatlan követelmény-rendszer, az oktatás elavultsága. A harmadik pedig a lakáshelyzet. Ezen csodálkoztam, mert az vitathatatlan, hogy a kormányzati intézkedések eredményeként az elmúlt tíz évben nagyon sok ember jutott magántulajdonú lakáshoz. És mégis probléma. Azért, mert nagyon nagy populáció bérlakásokban él, és nagyon magasan vannak a bérleti díjak, illetve a mobilitás növekvő igénye miatt. Fontos tudni, hogy mind a három téma komoly tényezőt játszik a magyarok külföldre költözésében.

Varga-Damm Andrea november 20-i felszólalása az Országgyűlés plenáris ülésén

 

Tavaly augusztusban azt mondta nekünk, hogy „a jobbközépen egy üres tér van, és ezzel az új mozgalommal meg kell próbálni ezt a teret kitölteni”. De a jobbközépen vannak már sokan: Polgári Válasz, Volner párt, Pálinkás József Új Világ Néppárja, a Jobbik is jobbközép párt akar lenni, és ott a Fidesz. Most is lát még üres teret?

Soha nem az az érdekes, hogy ki hova pozicionálja magát, hanem az, hogy mit csinál. Vannak pártok, amelyek azt mondják magukról, hogy jobbközép pártok, de én nem látom. Én a Fideszt a szélsőség felé látom közeledni, retorikájában mindenképpen az, és egyes intézkedései is erre mutatnak. A Jobbik baloldali párttá vált –

a Jobbiknak nincs egy olyan mondata, amely nemzeti alapú, jobboldali elkötelezettséget jelezne.

A Volner pártnál és a Polgári Válasznál pedig még nem látunk semmit arra vonatkozóan, hogy mit is csinálnak. Egy programot kell felmutatni, és az megmutatja az adott politikai közösségről, hogy valóban jobbközép erő-e.

A merítésük, a bázisuk megtalálása elsősorban a Jobbikban (esetleg a Fideszben) csalódottak, a párt nélkül maradt (volt MDF-es vagy kisgazda-szimpatizáns) szavazók körében lehetséges. Miért éppen önök vonzhatják majd be a „politikai árvákat”?

Azért, mert kínálni kell az ajánlatot. Ezek a politikai közösségek nem kínálnak semmit.

És önök fognak?

Hát, hogyne. Van még egy fontos tényező: a felméréseink egy nagyon széles fiatal réteget is mutattak (a 18 és 25 év közötti korosztályt), akik számára egyetlen politikai közösség sem tud jövőképet mutatni, egyik sem tudja felmutatni, hogy esélyeket teremt számukra, ha tanulnak.

Hiányzik a fiatalok számára az a politikai üzenet, hogy ők is nagyon fontosak.

Sok politikai erő lózungokat ereget feléjük, de ettől még nem lesz iskolájuk és munkahelyük. A mi pártunknak erős üzenetei lesznek a fiatalok felé.

Új pártjával saját listát állít, és a lehető legtöbb körzetben indulnának – ez a terv. Hol állnak e tekintetben a pártbeli építkezéssel?

Minden körzetben lesz jelölt. De lesz néhány olyan választókerület, ahol azért nem fogunk önálló jelöltet indítani, mert az adott helyen az ellenzéki jelöltet akarjuk erősíteni, hogy legyőzze a fideszes indulót. A politikai realitásoktól semmiképpen nem szabad elszakadni. Aki nem értékközpontú, az mutyizó. Én azt szeretném, ha a politika porondján a mutyizás visszaszorulna, így azokat a politikusokat, akik ezt támogatják, és eredményesek tudnak lenni a választásokon, azt egy értékközpontú közösségnek támogatnia kell.

Az ilyen ellenzéki jelölt ellen nem indítunk saját jelöltet, hanem rá fogunk voksolni.

Az ellenzéki pártok esélyeit tehát semmiképpen sem akarjuk rontani. Az ellenzéki szavazótábor szavazzon arra, akivel már eddig is szimpatizált. Van mintegy 30 százaléknyi polgár, akinek nincs pártpreferenciája. Azt szeretném, ha a politikai paletta színes lenne, hogy mindenki tudjon választani.

Ön lesz a párt elnöke?

Igen. Én vagyok az, aki a legtöbbet dolgozik ezért a politikai közösségért. Az a cél, hogy a politikában egy másik attitűd jelenjen meg.

--

fotók: Varga-Damm Andrea, MTI

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2021. március 13. 08:02
Én csak azt várom tőled Andi, hogy tűnj el a politikából, a közéletből!
The trasher
2021. március 12. 20:22
Simicska óta hiteltelen ez a nő. A megosztás része.
Jackripper
2021. március 12. 15:31
"itt nincs külön náci, külön komcsi, külön nyilas, külön munkásőr.mikor, melyik ruhája tiszta!"
Performan
2021. március 12. 15:04
Nem lehet nem észrevenni, a Jobbikosok csak akkor mernek igazat szólni, ha már kirúgták őket. Míg tagok, hazudnak, amint kirúgják őket, megsértődnek. Beszélhet tehát igazat kirúgott ex-pártkatonaként, de a lényeg mégis csak az, hogy egykor maga is tagja volt a TRÁGYÁNAK - azt dicsérte, azt mentegette, azt védte körömszakadtáig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!