A porftfólió felhívja a figylemet, hogy az autóipar számára eleve jelentős kihívásokat okozott a koronavírus-jérvény. A globális kereslet csökkent, miközben a szigorodó környezetvédelmi előírásoknak is meg kellett felelni a gyártóknak, miközben koordinálni kellett az új technológiákra történő átállást.
Ennek kihatása volt a foglalkoztatási szerkezetre: egyes helyeken elbocsátásokat, másokon munkaerőhiányt eredményezett.
„A hatékonyság növelését a regionális konkurensek erősödése is indokolja, hiszen a kisebb hozzáadott értékű termelés versenyképessége Magyarországon már nem megfelelő. A hatások most még kompenzálhatók újabb befektetések bevonzásával, amire számos példát láttunk az utóbbi években is, ezek a beruházások most fognak termőre fordulni” – vélekedik Keszte Róbert.
A jövőre célozva az országkoordinátor úgyvéli, hogy az autóipari beruházások szempontjából már a balkáni és balti térség, Szerbia és Litvánia vezetésével a legerősebb regionális versenytársunkká vált, miközben Ukrajna is folyamatosan javítja a beruházási környezetét. A versenyképesség fenntartásának kulcsát a munkaerő, a szakértelmiség kiképzése, a műszaki és természettudományos képzés és tehetségkutatásban látja az elemző. Fontos, hogy „a motivált, tehetséges és jól képzett munkatársak hazánkban tervezzék jövőjüket” – véli a szakember.
A Continental csoport hazánkban 2021-ben 9-12% közötti növekedést prognosztizál, így úgy tűnik az iparág kezd kimászni a pandémia okozta gödörből.