Hangsúlyozta, hogy a vállalat a magyar gépipar egyik fontos tagja. Jelentős szerepe volt abban, hogy 2019-ben a gépipar 11 százalékkal nőtt Magyarországon, és tavaly is fenntartotta ezt a szintet. Az ágazat november végéig 16 ezer milliárd forintos termelési értéket állított elő, ami gyakorlatilag megegyezik az előző év azonos időszakáéval. A magyar gépipar termelési értékét tehát nem csökkentette érdemben a világjárvány, ami a gépiparban érintett cégek beruházásai nélkül nem így történt volna – fejtette ki Szijjártó Péter.
Takács Gyula, a HILTI Szerszám Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a multinacionális vállalat termékeivel főként az építőiparban dolgozóknak kínál professzionális, rendszerszintű megoldásokat. A HILTI-nek nyolc gyára van világszerte, Kecskeméten 12 ezer négyzetméteren több mint háromezer terméket állítanak elő, a gyár több mint 300 szakembert foglalkoztat. Az új telephelyen a szerszámgyártást kiegészíti a nagy teljesítményű professzionális rendszerek szerelése, majd várhatóan a rendszerek alkatrészeinek gyártása – jelezte.
Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta: a HILTI a város egyik legrégebbi külföldi munkáltatója, amely tudáscentrikus megközelítésével segít az egyik legfontosabb cél elérésében, a kecskeméti fiatalok otthon tartásában és kiemelkedő szakemberek kecskeméti letelepítésében. Mint mondta, Kecskemét az utóbbi években kiemelt helyszíne lett az országban folyó innovatív fejlesztéseknek, és a folyamat a jövőben is folytatódik.
(MTI)
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt