„Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy örülne egy amerikai mintájú, elhúzódó miniszterelnökjelölti előválasztásnak, ahol a kevés támogatottsággal rendelkező jelöltek menet közben visszaléphetnek. Ha ilyen formában valósul meg az előválasztás, ön mekkora támogatottság esetén csinálná azt végig?
Jó kérdés. Egyrészt jelen pillanatban ezt a pártok nem támogatják, csak a Momentum vetette fel, míg a többiek a kétfordulós mellett voltak, a DK pedig egyfordulós előválasztást szeretne. Ha mégis ilyen lenne, nekem az annyiban szerencsés lehet, hogy a legtöbb párt támogatói körében pályázhatnék a második legjobb opció szerepére, így sokat profitálhatnék a visszalépésekből. A felmérések szerint a négy komolyabb jelölt, köztük én is, nagyjából hasonló támogatottsággal rendelkezik. Egy kezdeti 10-15 százalékos szint az esetemben folyamatosan emelkedne. A pártok szempontjából ugyanakkor nem ez a legjobb módszer, nem ezt fogják elfogadni. Ha kétfordulós előválasztás lesz, és nem jutnék be a másodikba, akkor a rám szavazókat a centristább jelölt támogatására buzdítanám.