USA: A legfelsőbb bíróság visszautasította a magyar és német kártérítési kereseteket

2021. február 08. 09:34

Arról is dönt majd a bíróság, perelhetik-e az USA-ban a magyar államot a nem Magyarországon élő holokauszttúlélők, a követelések a magyar gazdaság éves teljesítményének negyven százalékára rúghatnak.

2021. február 08. 09:34

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság komoly csapást mért több német zsidó műkereskedő örökösére – számol be a Politicóra hivatkozva a Neokohn –, az örökösök gyakorlatilag lemondhatnak egy híres vallási műkollekcióról, amit a nácik 1930-as hatalomra kerülésekor vesztettek el. A tárgyak közül ma több is német állami múzeumokban van, így az örökösök a német kormányt perelték értük 250 millió dollárra. Viszont a bírók egyöntetűen döntöttek arról, hogy nem lehet az USA bíróságaira olyan keresetet benyújtani, ami azzal foglalkozik, hogy egy külföldi ország polgárai milyen károkat szenvedtek azáltal, hogy a saját kormányuk megfosztotta őket vagyonuktól.

Egy német bíróság már megfontolta az örökösök beadványát, és nem ítélt meg nekik kompenzációt, mivel úgy találták, hogy a harmincas évekbeli eladások nem kényszer alatt történtek. Habár az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése nagy vereség az örökösöknek, az ügynek talán nincs vége. A bírók hagytak lehetőséget arra, hogy az örökösök azzal érveljenek, hogy a gyűjtemény eladói nem voltak német állampolgárnak tekinthetőek az eladás idejében. Ez megnyithatná a vitát a nemzetközi színtéren, így akár az USA bíróságai is szerephez juthatnának.

A Magyar Nemzet pedig arról ír, hogy beláthatatlan politikai és anyagi következményei lehetnek annak a pernek, amelyben az amerikai legfelső bíróság arról dönthet a következő hónapokban, perelhetik-e az Egyesült Államokban a magyar államot a nem Magyarországon élő holokauszttúlélők az őket több mint 75 éve ért sérelmek és károk miatt? A periratokban egyelőre csillagászati összegek jelentek meg potenciális kárigényként. 2011-es árfolyamon a követelések a magyar gazdaság éves teljesítményének negyven százalékára rúghatnak. Azaz – elméletileg – öt hónapon át egész Magyarország a holokauszttúlélők kárigényének teljesítésén dolgozhatna.

(Neokohn – Magyar Nemzet)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2021. február 08. 10:52
A címben ez szerepel: magyar és német kártérítési keresetek. Miért nem lehet a nevén nevezni a dolgokat? Zsidók inditottak kártérítési pert Magyarország ellen.
Válasz erre
7
1
Laudaricus
2021. február 08. 10:32
Elévülés nincsen? Még a gyilkosokat is futni hagyják, ha eltelik x év a cselekmény óta... Elképesztő.
Válasz erre
13
1
ato boldizsár
2021. február 08. 10:30
Elévült.
Válasz erre
7
1
enmar
2021. február 08. 10:26
Egyébként meg ez egy egyszerű magaslabda. Mi felháborodunk, ők meg antiszemitázhatnak egy jót.
Válasz erre
15
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!