A Magyar Nemzet emlékeztet: október végén, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy szándékában áll az orosz vakcina beszerzése, más vélemények voltak olvashatóak. „A vakcina nem válhat politikai vitatémává, egészségügyi kérdésről van szó, emberéletek megmentéséről” – idézte novemberben az Agi hírügynökség a magyar kormányfő szavait, majd azzal vádolta, hogy az európai intézmények által kidolgozott oltási rendszer meggyengítésére törekszik.
A koronavírus elleni oltóanyagok több forrásból való beszerzésére vonatkozóan megváltozott az olasz sajtó nézőpontja, nem üti meg a korábbi kritikus hangnemet.
Ennek oka az lehet, hogy Gulyás Gergely miniszter bejelentése olyan helyzetben találja Olaszországot, amikor az oltóanyag-ellátás akadozása az oltási program megtorpanásához és kényszerű átütemezéséhez vezetett. Lazio tartományban teljes mértékben leállították az oltásokat, hogy a második adag vakcinát megkaphassák az első körben beoltott egészségügyi dolgozók. A jövőbeli szállítmányok megbízhatósága is egyre bizonytalanabb. Domenico Arcuri járványbiztos csütörtök este bejelentette, hogy a jövő héten 20 százalékkal kevesebb Pfizer–BioNTech-vakcina érkezik az országba.