Visszatérni az ősforráshoz: a hithez és az imádsághoz – Hűvösvölgyi Ildikó a Mandinernek

„Soha nem volt jobban szükségünk az ima megtartó erejére, mint most a globális vírushelyzet időszakában” – olvasható a Teremts bennünk csendet! hanganyag leírásában. Mit gondol, miért kezdett el kikopni a hit, és ezzel együtt az ima mint rítus az éltünkből?

Ennek nagyon sok oka van. Ahány ház, annyi szokás. Minden gyermek a családjából hozza a hagyományait. Én falusi lány vagyok, nálunk a faluban, Őrszentmiklóson (ma Őrbottyán – a szerk.) három templom is volt: katolikus, református és baptista. Otthon tanultam meg az imákat az édesanyámtól, nagymamámtól, nálam ez családi indíttatású dolog volt. De nem mindenkinél van ez így: van, aki fiatal felnőttként talál rá Istenre, van, aki halála előtt tér meg, s akad olyan is, aki egyáltalán nem. A rohanó világ, a kényszer, hogy mindent azonnal kell csinálni, mert minden teljesítményorientált, tulajdonképpen arra viszi az embert, hogy a felszínen lubickoljon, ne merüljön le a mélyre, ahol a csodák is vannak. A járványidőszak a sok negatívuma mellett azt a pozitívumot is adta, hogy az embereknek muszáj szembenézniük önmagukkal: ki vagyok én, mit és mennyit érek, ha nincs munkám, mi lesz az egzisztenciámmal? Legrosszabb esetben pedig, ha meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk, akkor mégiscsak összetesszük a kezünket, és azt mondjuk, édes Istenem, adj neki nyugodalmat!

Színészként hogyan viseli a járványidőszakot?

Egészen másképpen viseltem az első időszakot, és teljesen más gondolataim és feladataim vannak most, a második szakaszban. Az első szakaszban megpróbáltam rendszerezni: takarítani a lakásban, kidobálni a felesleges holmikat, a könyveket, régi kazettákat rendbe tenni. És egyúttal magamban is próbáltam rendet teremteni. Most, a második időszakban pedig beállt egy napirend: korán kelés, torna, kutya, házimunka, rejtvényfejtés, nyelvtanulás, sorozatok – most végre nem játszom, hanem nézem őket –, beszélgetések a férjemmel, olvasás, istentisztelet vasárnaponként. Egy csomó olyan dologra van időm, amire eddig nem volt. Korábban reggeltől-estig lótottam-futottam, dolgoztam. Most november eleje óta nem vállalok semmit, csak itthon vagyok. Nagyon szigorúan veszem ezt, hiába hívnak, nem megyek sehova.

A Teremts bennünk csendet! lemezborító képe, Gold Record (Kép: Szabó Zsófi)

Ilyen szigor mellett hogyan sikerült mégis elkészíteni ezeket a hanganyagokat?

Ezt a felvételt is úgy vállaltam, hogy kijöttek hozzám Ürömre. Én fent a szobámban elmondtam az imákat, lent a teraszon a hangmérnök pedig hallgatta, hogy rendben van-e minden. Nem mentem be a stúdióba. Muszáj megtenni ezt, nem vagyunk már fiatalok – nagyon féltem a férjemet és magamat is. Nálunk jobban már csak a gyermekeink féltenek minket (nevet).

Vannak kedvenc imái?

Vannak, persze, de ezek közül nem mindent én mondom a felvételeken. Éppen most hallgattam újra II. Szent János Pál pápa imáját, gyönyörű szép, azt mondja benne: „több okom van a hálára, mint a panaszra”. Ez pontosan leírja számomra a mostani időszakot.

Az Apostoli hitvallás mellett Cseri Kálmán imáját is ön mondja a felvételeken.

Így van, én kaptam Cseri Kálmán református lelkipásztor pünkösdi imádságát. Jómagam is református vagyok, ám ez a történet azért volt nagyon érdekes, mert nekem semmi szerepem nem volt abban, hogy melyik imát osztják rám, mégis pont az övét kaptam meg. Neki köszönhetem, hogy ma is hívő ember vagyok, és a mai napig fontos nekem a felfelé tekintés. Rengeteg Cseri Kálmán könyvem van. Személyesen is ismertem, az ő templomában, az ő közösségének mondtam el először a Reményik-estemet.

Mennyiben volt más ezekkel a szövegekkel dolgozni, mint egy megszokott színházi szöveggel?

Nem lehet a kettőt összehasonlítani. Inkább a szinkronnal vagy a rádióval lehetne összevetni, hiszen nincs személyes kapcsolat, mint ahogyan a színházban van a nézőkkel. Ám ezektől a műfajoktól is egészen eltérő volt. A rádióban többnyire van egy rendező, aki instruál, vagy egy partner, akivel párbeszédet folytat az ember. Ez pedig egy magányos feladat volt.

Mára sokszor szinte csak automatikusan, felületesen mondunk el egy-egy imádságot reggel, délben vagy este, esetleg evés előtt-után. Nem gondolkodunk már azon, mit is jelentenek valójában egyes sorok. Most szembesültem azzal, hogy nem elég csak kimondani, hanem fontos, hogy milyen gondolat van mögötte, mit adok át, mit fog jelenteni annak, aki hallgatja. Imákat mondani óriási felelősség.

Milyen volt a projekt fogadtatása?

Nagyon jó. Bennünket is meglepett, hogy nagyon sokan megnézték. Ha az ember egyben akarja meghallgatni ezt a 76 imát, nagyon soknak tűnhet, éppen ezért tematikusan vannak rendezve: különböző ünnepkörök és felekezetek szerint, de különböző csoportokért, személyekért szóló imák is találhatók köztük – barátainkért, házastársunkért, gyerekekért, fiatalok lelki fejlődéséért.

Említette, hogy a mostani rohanó világ nem alkalmas arra, hogy az ember mélyre menjen. Mit gondol, hogyan lehetne visszahozni, és az életünk szerves részévé tenni újra a hitet, az imákat, vagy akár a napi Ige olvasását?

Ez roppant nehéz kérdés. Sajnos valóban nem efelé tartunk, szerte a világban.

Magam is abban hiszek, hogy ez a három dolog, így együtt működik és teljes. Talán a legfontosabb az volna, hogy a családban ilyen példát láthassanak a gyerekek, de azon túl minden mesterségnek és hivatásnak feladata lenne, hogy a maga lehetőségeihez mérten segítse az embereket visszatalálni a forráshoz. Apró dolgokkal lehet megállítani a romlást, az ilyesmit nem lehet határozatokkal megreformálni. Nem lehet megparancsolni, félő, hogy ellenkező hatást érünk el vele. Az életünkkel és a munkásságunkkal kell példát mutatnunk! Ha egy szülő az életével nem a szeretetet, a békét vagy a megértést tükrözi, bármit mondhat, a gyermek nem fogja követni. Mindenkinek a saját családjában és a saját közösségén belül kell megtennie ezeket a lépéseket. Én évek óta próbálok eszerint élni: a Reményik-estemet húsz éve mondom templomokban, iskolákban, könyvtárakban, tornacsarnokokban, családi házakban. Talán ezt a szörnyű járványt is azért kaptuk, hogy kicsit álljunk meg a nagy rohanásban, és teremtsünk magunkban csendet.

Hűvösvölgyi Ildikó a Mária evangéliumában, 1992 (Kép: Kanyó Béla)

Úgy fogalmaz: a saját közösségén belül, a saját családjában tegye meg mindenki a megfelelő lépéseket. De manapság minden az egyénről szól, nem pedig a közösségekről. Mit üzenne a kallódó individuumoknak, hogyan keressék Istent? Hogyan lépjenek ki abból, hogy a saját akaratukat erőltetik, a „legyen meg a te akaratod” helyett?

Mondják: az öregség bölcsességgel is jár. Ugyanakkor én sem voltam mindig ilyen. A pályám kezdetén éjjel-nappal dolgoztam, hajtottam, hiszen az emberi természet mindig többre vágyik. Majd érdekes módon egyszer csak kaptam egy Jeanne D’Arc a máglyán-t, aztán egy Mária evangéliumát, egy József és a színes szélesvásznú álomkabátot, amelyek szép lassan visszatérítettek a Bibliához. Mintha föntről küldték volna a jeleket, hogy nem szabad elbíznom magam. Mintha valaki figyelmeztetni akart volna: Nem csak a te érdemed, hogy itt tartasz és sikeres vagy!

Hogy mit üzennék? Nincs bevált receptem. Egy biztos, ha nem indulatból történnének a dolgok, hanem mindenki egy picit elgondolkodna, mielőtt kimond vagy cselekszik valamit, akkor biztos, hogy sokkal könnyebb lenne. Vagy ha már megtette vagy kimondta, akkor ne restelljen bocsánatot kérni. Mindig a jóra kell törekedni. Ne gondoljuk, hogy jogunk van kinyilatkoztatni bármit! Nincs jogunk. Ha mindenképp tanácsot kell adnom, azt mondanám: csak azt kívánd a másiknak, amit magadnak is!

A projektben más neves színészek is közreműködtek: Bajza Viktória, Bencze Ilona, Dunai Tamás, Galbenisz Tomasz, Gundel Takács Gábor, Kautzky Armand, Kiss Mari, Kökényessy Ági, Nagy Sándor és Németh Borbála is lelkesen kölcsönözte a hangját a felvételekhez.

Elképesztően büszke vagyok a kollégáimra, hogy a nevükkel, hitükkel és hozzáállásukkal ők is vállalták ezt a feladatot.

Nagyon boldog vagyok, hogy együtt tenni tudtunk azért, hogy ezek a gyönyörű szent szövegek minél több emberhez eljuthassanak.

A kiadvány finanszírozása állami és egyházi támogatás nélkül, a kiadó saját forrásából történt, és a tartalmakból befolyó nyereséget az Ökomenikus Segélyszervezet részére ajánlották fel.

Ez a Gold Record kiadó ötlete volt, Molnár Gábor vezetésével, amely egy olyan kiadó egyébként, ami többnyire popelőadókkal dolgozik együtt, tehát ez az ima-hangoskönyv egy teljesen új kezdeményezés volt részükről. Az ügyvezető igazgató, mint kiderült, szintén hithű családból származik, csak őt is, mint sokakat, eltérítette a pálya és a munka. Úgy éreztem, számára is nagyon fontos volt a visszatérés. Nem véletlen, hogy ez éppen most történt meg, ebben a gondterhelt időszakban. A bevétel felajánlása csodálatos, remek érzés ugyanis megélni, hogy úgy épülünk, hogy közben másoknak is adunk. Ahány kattintás, ahány cd-eladás, mind-mind az Ökumenikus Segélyszervezet javára történik.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi