A kommunisták csúnya erőszakot követtek el a Kossuth téren – Wachsler Tamás a Mandinernek

Lassan tíz éve lehet tudni, hogy a Kúria visszaköltözik eredeti helyére, az Igazságügyi Palotába. Miért csak most kerülhet erre sor?

A projekt megvalósítási fázisba 2016-ban, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.  létrehozásával került, a tervezés pedig bő egy éve kezdődött. Az épület nagyobbik felében a Néprajzi Múzeum működött, amely most költözik ki, s a Városligetben kap majd új helyet, a kisebbikben pedig a Politikatörténeti Intézet. Ez utóbbi szervezet nem akarta elhagyni az ingatlant, évekig pereskedett. Jogelődjének, a Párttörténeti Intézetnek a jogelődje (a Magyar Munkásmozgalmi Intézet) a Kúria kiköltöztetése és megszüntetése után, 1950-ben került egyébként a házba. Úgy tudni, miután Rákosi Mátyást 1919-es tetteiért itt ítélték el,

Az intézet egyébként ezekben a napokban fejezheti be a kiköltözést, végrehajtva a jogerős bírósági ítéletet.

A tervezőirodát már tavaly kiválasztották. Mikor ürülhet ki teljesen az épület, s kezdődhetnek meg a tényleges munkálatok?

A végleges, jóváhagyott tervek márciusra lesznek készen, a kivitelezői munkálatokra pedig ezt követően, az Agrárminisztérium épületével együtt írjuk majd ki a tendert. Ha ez rendben lezajlik, és a kormány is biztosítja a szükséges forrásokat, valamikor az év derekán kezdődhetnek a munkálatok.

Az értékőrzés és a funkcionalitás olykor egymással ellentétes igényeket támasztanak. Alapvetően milyen koncepció mentén valósul meg a rekonstrukció?

Valóban, létezhet ez a dilemma, ám ebben az esetben a feladat megfogalmazása kifejezetten egyszerű: az eredeti állapot helyreállítása az elsődleges, hiszen az egyik legfontosabb műemlékünkről van szó. 1896-ban avatták fel, megítélése pedig azóta sem hanyatlott. Kívülről az épület teljes egészében, minden apró részletében vissza fogja nyerni az 1945 előtti fényét, ahogy a belső terek jelentős része is. Csak a hátsó, kevésbé frekventált részben kaphatnak nagyobb hangsúlyt a működésből fakadó szempontok.

Visszakerül Stróbl Alajos Iustitia szobra is az előcsarnokba?

Igen, az alkotás a Kúria jelenlegi, Markó utcai épületéből szintén ide költözik, Iustitia visszakapja trónusát és újraszületnek a mellékalakok is. Az eredeti bútorzatot is felújítjuk, illetve rekonstruáljuk, korabeli dokumentumok és fényképek alapján. Érzékenyebb kérdés a Hauszmann Alajos által tervezett házban eredetileg elhelyezett egyéb művészeti alkotások sorsa. Fogalmazzunk úgy, bűnben fogant az épületet átalakító, így számos remekműtől megfosztó, 1949-50-es döntés, e tekintetben is az eredeti állapot helyreállítására törekszünk. Amit tudunk, visszaszerzünk.

Hova kerültek ezek a szobrok és festmények?

A legnagyobb részük Magyarországon, önkormányzati vagy állami múzeumokban ma is fellelhető. Vagyis nem tűnik lehetetlennek a feladat.

Az ellenzéki sajtó egy minapi kormányrendelet nyomán azon élcelődött, hogy a Kúria úgy költözik vissza, hogy be sem fér az épületbe az egész intézmény.

Valójában a teljes bírói szervezet visszaköltözik, de a helyhiány sem lenne érv a visszaköltözéssel szemben.

Az elképzelhető, hogy bizonyos kisegítő, az ítélkezéshez nem közvetlenül szükséges szervezeti egységek máshol kapnak majd helyet, ám ezzel a Kúria visszaköltözését alapvetően megkérdőjelező megközelítéssel eddig nem találkoztam. E percig azt hittem, ez vitán felül áll. A felújítási munkálatok egyébként becslésem szerint legfeljebb három évet vesznek igénybe.

Ugyancsak megújul a Földművelésügyi Minisztérium már említett, a Kossuth téren elsőként felhúzott épülete, amelynél már drasztikusabb beavatkozásokról hallani. Ezeket mi indokolja?

Az 1882 és 1887 között megépült házban a középső irodasor, nagyjából az épület fele, nem kapott közvetlen megvilágítást, hiszen a folyosó és egy másik irodasor közé szorult be. Ezt már a kortársak is furcsállották, egészen hamar, 1906-ban tervpályázatot írtak ki az anomália megszüntetésére, illetve egy homlokzati „ráncfelvarrásra”. Ráfért volna, mégsem valósult meg az elképzelés, csupán a harmincas években került sor némi belső átalakításra. Az alapproblémát azonban ez nem oldotta meg: mivel az épület szerkezetéhez érdemben nem nyúltak, az irodai tér nagy része sötét és rosszul  használható maradt. A mostani rekonstrukció előkészítése során arra jutottunk, hogy az eredeti funkciójára, vagyis irodai használatra lényegében alkalmatlan épület megérdemel egy alaposabb beavatkozást. Ezért nyúlunk hozzá a szerkezeti rendszerhez.

Olvastam olyan értelmezést, hogy az épület felét lebontják, ami műemlékvédelmi szempontból minimum aggályos.

Vannak ennél durvább vélemények is, akad, aki törvénysértést kiált, de nagy leleplezésre nincs szükség, teljesen nyilvános a szándék is és az okok is. Fontos megjegyezni, hogy az épület alapvetően nem az egyedi építészeti értékei, hanem az elhelyezkedése, városképi jelentősége miatt élvez védelmet. A kiemelt nemzeti emlékhely, azaz a Kossuth tér felől látszó részeket nem érinti a szerkezeti változtatás, az a homlokzat „csupán” szebb lesz, visszakerülnek a helyükre a szobrok és a plasztikák. Belül bontunk ki részeket, amelyeket új szerkezettel visszaépítünk. A ház egyébként közelebb lesz a Bukovics Gyula által megálmodott külsőhöz, mint valaha volt. Ugyanakkor a főkapun, illetve egy passzázson és a középső udvaron keresztül mindenki számára átjárható lesz az épület a Kozma Ferenc utcához.

Ellenzéki vád, hogy a mélygarázs miatt kerül sor a részleges bontásra. Ehhez mit szól?

Tévedés. Kormányhatározat rendelkezett arról eredetileg, hogy a két épület között kialakítandó Összetartozás Emlékhelye alá építsünk mélygarázst. Ettől – az elkészült tervek alapján -  praktikus megfontolásokból, a komplikált közműhelyzet és a platánfák megóvása okán elálltunk. Ekkor, az imént ismertetett alaprajzi probléma megoldása érdekében szükséges szerkezet-átépítés miatt született a kézenfekvő és ésszerű döntés, hogy a mélygarázst ide építsük. Tehát a bontás miatt lehet itt a mélygarázs, és nem fordítva. Ami pedig a törvényességet illeti, nyilván nem fogunk egyetlen téglát sem jogszerűtlenül elmozdítani. Amúgy pedig, mivel a szomszédos Hauszmann-épület kiemelkedő kincs, a minisztérium alá építendő mélygarázs ezt az épületet is ki fogja szolgálni, ezzel kímélendő a nyilvánvalóan értékesebb épületet. Hasonlóképpen, a Agrárminisztériumban létesülő kazán fűti majd a másik házat is, amelyen így nem kell kémény. Lényegében átléptünk egy „piros vonalat”: a végrehajtó hatalomhoz tartozó létesítmény látja el majd több tekintetben az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb szervezetét is.

Ha mindez megvalósul, elkészül a megújult, részben eredeti állapotában helyreállított Kossuth tér?

Hátravan még az MFB-nek otthont adó épület tetőrekonstrukciója, valamint néhány társasház homlokzati felújítása. Utána mondhatjuk majd, hogy a tér és közvetlen környezete elkészült.

Az elmúlt tíz évre visszatekintve azt láthatjuk, hogy a térfelújítás egyes fokozatainál komoly politikai támadások érték a változásokat. Lát esélyt arra, hogy egy esetleges új kurzus visszacsinál néhány elemet?

Ez politikai kérdés, de személy szerint nem hiszem, hogy ilyesmire sor kerülne. Tiszta és világos elvek mentén történtek a beavatkozások, mind a tájépítészeti átalakítás, mind az egykor itt álló szobrok visszahelyezése. Erősen meglepne, ha valaki így vissza akarná fordítani az idő kerekét.

Pedig valahol a Steindl Imre Program is erről szól.

Ez nem így van. A Kossuth téren 1945 és 1952 között csúnya erőszakot követtek el, tisztán politikai, ideológiai okokból lerombolták, felrobbantották, elvitték az itt lévő alkotásokat. Ebből a szempontból nem csináltunk mást, mint hogy visszaállítottuk az eredeti állapotot. Fogalmazhatunk úgy is:

Ez volt a program alapvetése. A rögzített alapelvből fakadóan egyébként még a korábbi polgári kormány által állított Kovács Béla-szobor is elkerült a térről, igaz, nem messzire. Úgy veszem észre, azok a „zajhullámok”, amik egy-egy érzékenyebb döntés kapcsán beindulnak, hamar lecsengenek, nem függetlenül attól, hogy az egész projekt kiváló műszaki és építészeti minőségben valósul meg. Megjegyzem, amikor a Kossuth tér közepén a köztéri parkolót felszámoltuk, vagy amikor olyan emlékhelyet alakítottunk ki az Alkotmány utcában, amely nem takarja ki az Országház épületét, akkor Steindl Imre eredeti elképzelésének – az Országház akadálytalan láttatásának -  megfelelően jártunk el. Az innen elkerülő szobrokkal pedig méltó módon bántunk, az új helyszínek kialakítása az alkotók, illetve a jogutódok közreműködésével és egyetértésével valósult meg.

Még a nagy vihart kiváltó Nagy Imre-szobor-áthelyezés is?

Igen, a Jászai Mari-téri környezet kialakításakor Varga Tamás szobrászművész útmutatása szerint jártunk el.

A trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából létrejött emlékhely ugyanakkor nem az eredeti állapot visszaállításához tartozik. Izgalmasabb kihívás volt?

A Kossuth tér autómentessé tételével az Alkotmány utca zsákutca lett, így vált lehetővé a megvalósítás. Valóban, ez egy nulláról induló kreatív folyamat volt, az eredmény pedig különösen közel áll a szívemhez. Tapasztalataim szerint nem vagyok ezzel egyedül, az idelátogatók is megrendülnek, amikor bejárják az emlékhelyet, különösen azok, akiknek személyes érintettségük van. A koncepció lényege, hogy az 1913-as településnevekkel beborított fal mentén leszállunk a mélybe, úgymond a történelmi Magyarország sírjába, majd megkerülve az emlékezés lángját, a szakrális teret, újra feltárul előttünk a nemzeti összetartozást leginkább jelképező Országház látványa. Szimbolikusan ez a feltámadást jeleníti meg.

Akadtak, akik irredentizmust és egyebeket emlegettek.

Volt ilyen, de a kritikus hangokat marginálisnak érzem, már alig hallani ilyesmit.

„Csinálom, amihez értek, nem dumálok bele olyanba, amihez nem” – fogalmazott egy korábbi interjúban. Mégis, mit gondol az elmúlt időszak épület-visszaépítéseiről, amelyek például a budai Várban zajlanak?

Nehéz általánosítani, minden eset más, de a követendő irányt a kontextus szabja meg. A történeti városkép, az eredeti miliő helyreállítása egyfajta építészeti igazságtétel. Ha viszont új múzeumot akarunk építeni mondjuk a Városligetben, akkor az a természetes, ha modern építészeti eszközökhöz nyúlunk.

Ha már itt tartunk: a Steindl Imre Program keretében az a városban lévő egykori tetőidomok, tornyok és kupolák esetleges visszaépítését célzó kezdeményezés is indult. Ez hol tart?

A megcsonkított épületek autentikus nyilvántartásának és a kapcsolódó támogatási rendszernek az előkészítésén a Miniszterelnökség dolgozik. Mi építészeti terveket készítünk, a „pilot” projekthez pedig három helyszín tartozik: a Kossuth tér sarkánál, a Vécsey utcában lévő MFB-székház, valamint a Műegyetem Gellért téri és az ELTE központi, Egyetem téri épülete. Mai ésszel fel nem lehet fogni, hogyan foszthatták meg a várost ezektől a csodás alkotásoktól, díszektől, különösen azoktól, amelyek átvészelték az ostromot. Amikor a kommunisták bekerültek a korábban Andrássy-hoz és Podmaniczky-hoz köthető, a mai városarculatot döntő mértékben meghatározó Fővárosi Közmunkák Tanácsának soraiba, izomból kezdték pusztítani ezeket az elemeket. Mondok példát! Az ELTE jogelődje, a Pázmány Péter Tudományegyetem saját költségén tervezte helyreállítani a főépületét, amit megtiltottak az intézménynek, majd amikor mégis elkezdték a helyreállítást, leromboltatták a régi-új tetőzetet. Ez az egyik, ami most visszakerül.

Napjaink visszaépítéseit is sokszor ideológiai ágyútűz kíséri.

Az ideológiai részéhez nem szólnék hozzá. Ami az építészeti vitákat illeti: egy építész nem a maga pénzéből és nem csak a maga örömére dolgozik. Ezért én

akik naponta látják, használják az épületet. Tagadhatatlan, hogy például a Pintér Béla-féle METESZ-székháznak voltak értékei, csakhogy itt, a Kossuth-téren kilógott a sorból, nem mutatott jól. Máshol esetleg igen, de a nemzet főterén, historizáló környezetben semmiképp sem. Az általunk emelt új épület alázattal simul a történelmi térfalba, és úgy gondolom, számít az, hogy az embereknek ez tetszik.

***

Fotók: Mátrai Dávid