Orbán rendszerét „gondosan kimunkált kleptokráciaként” jellemzi,
amely „csupaszra rabolta” az országot. „Nehéz megbecsülni az összeget, amivel családját és barátait gazdagította, de sokuk rendkívüli módon meggazdagodott” – írja. A „rablásra” példát is hoz. Az állami vagyon közvetetten az ő irányításuk alatt álló magánalapítványokba tereléséről megjegyzi, hogy ezek alaptörvénybe emelésével garantálta, hogy csak kétharmados többséggel lehet ezt a vagyont visszavenni. De lopásként említi azt is, hogy a hatalomhoz közeli cégeken átfolyatott és megdézsmált pénzen vettek több mint 16 ezer lélegeztetőgépet, bőven többet annál, ahány intenzív ágy és lélegeztetőgépet kezelni képes egészségügyi személyzet van az országban.
Soros György megjegyzi azt is, hogy Orbán Viktornak szinte totális hatalma van a magyar vidék fölött, ahol az ország nagy része él. „Nem titok, hogy a választásokat és a vidékre eljutó információkat is kontrollálják” – teszi hozzá. A bevándorláspárti milliárdos a problémára megoldást is javasol: közvetlenül a helyi önkormányzatoknak kellene kapni az EU-s támogatásokat Magyarországon, mivel az önkormányzatokban még mindig működik a demokrácia, nem úgy, mint nemzeti szinten