Rutte Orbánról: Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!

2020. november 18. 18:26

A holland miniszterelnök újra kikelt magából a magyar kormányfő ellen.

2020. november 18. 18:26
null

Hollandia számára a jogállamisági kompromisszum a minimum, amiből nem lehet engedni – a hvg.hu cikke szerint ezt mondta a képviselőházban az ország miniszterelnöke, Mark Rutte, aki szerint a magyar és lengyel vétóval kapcsolatban egyelőre a soros elnökségnek, az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak van tennivalója, nekik kell a problémát megoldani. Ha nem sikerül, akkor kerülhet az állam- és kormányfők elé az ügy, de Rutte – aki már a nyáron összekülönbözött Orbán Viktorral – leszögezte, hogy sem a költségvetési megállapodásról, sem a jogállamisági feltételrendszerről nem akar újra vitát nyitni, vagy bármiben is visszalépni – írta meg a 24.hu.

Wilders megvédte Orbán Viktort

Azt is mondta, hogy elfogyott a türelme mindkét országgal szemben. Úgy véli, hogy a magyar és a lengyel kormánynak el kell fogadnia a helyzetet, ellenkező esetben ki kell maradniuk a hétéves költségvetésből és a 750 milliárd eurós helyreállítási alapból is. Rutte leghangosabb bírálója a Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders volt. A hvg.hu cikke szerint a jobboldali politikus a többi között ezt mondta: „A hihetetlenül őrült tervet, amely szerint 100 milliárd holland eurót adnak Brüsszelnek a költségvetésbe, amit kifizetnek Dél-Európának, Orbán úr megvétózta. Milyen hatalmas hős az az ember! Nagyon szeretném kérni a miniszterelnököt, hogy támogassa Orbán úr vétóját. Akkor elkölthetjük azt a 100 milliárd eurót Hollandiában egészségügyre, nyugdíjakra és gazdaságunkra ahelyett, hogy Brüsszelbe, Olaszországba és Franciaországba küldenénk.”

Rutte belelovalta magát

Rutte így válaszolt: „Kiderült tehát, hogy példát kell vennem Orbán úrról, tehát korlátoznom kell a melegek jogait Hollandiában, korlátoznom kell a sajtószabadságot Hollandiában, korlátoznom kell a kis pártok jogát a választásokon való részvételre. Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!” Wilderst azonban nem győzte meg: „Bár lenne olyan miniszterelnökünk itt Hollandiában, mint Orbán úr” – mondta, majd ismét megkérte a kormányfőt, hogy vétózza meg a költségvetést.

(24.hu, HVG)

Fotó: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

Összesen 313 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. november 20. 11:39
"Rutte Orbánról: Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!"HÁT HA MÉG AZT IS TUDNÁ T. HOLLAND MIN.ELNÖK ÚR, HOGY MI, IGAZ MAGYAROK MENNYIRE ÖRÜLÜNK...UGYANENNEK. CSUPA ÖRÖM AZ ÉLET EURÓPÁBANN IGY PANDÉMIA IDEJÉN...UGYI?
iIonah
2020. november 19. 15:35
Hidd el, az öröm kölcsönös! Úgy hasonlítasz hozzá, mint egy vödör fos az Eiffel-toronyhoz, és nem te vagy Párizs ékessége.
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. november 19. 14:12
Orbán Viktorra senki sem hasonlít, még ő maga sem.
Felho 69
2020. november 19. 12:12
Azért annak van egy diszkrét bája mikor olyan beszélnek jogállamiságról akik beszüntették a népszavazás intézményét mert a választók kétszer nekimentek a holland kormánynak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!