Pikáns körülmény, hogy a privatizáció idején a jelenlegi igazgatósági elnök fontos pozícióban ült Budapesten: Atkári 1994 és 2004 között Demszky Gábor második embere volt, korabeli források szerint befolyása meghatározó volt a Városháza működésére. Hivatalosan a gazdálkodásért és a pénzügyekért felelt, így az olyan projektek is hozzá tartozhattak, mint a később az OLAF által elmarasztalt, súlyosan pazarló 4-es metróberuházás.
Bár még egy 2001-es interjúban is azt mondta, maximálisan lojális a főpolgármesterhez, illetve „azokhoz az elvekhez, amelyeket mind a ketten képviselünk”, Demszky 2004-ben megvált tőle.
Majd miután nyíltan bírálta a főváros vezetését, a közgyűlés SZDSZ-frakciójából is kizárták.