A BKK erre válaszként a közleményében azt írta: “A Közlekedő Tömeg Egyesület közösségi oldalán megjelent bejegyzés után a Budapesti Közlekedési Központ azonnal felvette a kapcsolatot az automatákat üzemeltető T-Systemsszel, ugyanis a BKK a jelenleg működő jegyértékesítő automaták 2013-ban megkötött szerződése szerint nem tud közvetlenül, saját jogosultsággal termékeket módosítani a készülékekben. Azaz, nem rendelkezik megfelelő szintű, közvetlen hozzáféréssel az automatákat irányító rendszerhez. A szolgáltató a hét évvel ezelőtt kötött egyezmény alapján 1,4 millió forintos árajánlatot adott a gombok kiiktatására, így a Repülőtéri és a hajó jegy vásárlására szolgáló funkciók deaktiválásáért 2,8 millió forintot fizet a BKK. A gombok visszaállítása várhatóan hasonló költséget emészthet fel.”
Vitézy azonban posztjában rávilágít, hogy ehhez képest a BKK Zrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. között 2013. szeptember 4-én a BKK oldaláról általa – az igazgatóság felhatalmazása alapján – aláírt, a jegykiadó automaták üzemeltetésére szóló szerződés II. 7.2. pontja a következőképpen fogalmaz:
“A Megrendelő annak meghatározására is egyoldalúan jogosult, hogy a TVM készülékek segítségével milyen Díjtermékeket (a fővárosi tömegközlekedés igénybe vételére jogosító jegyeket és bérleteket) kíván értékesíteni. A Megrendelő határozza meg az egyes Díjtermékek bruttó (végfelhasználói) árát is. (...) A Megrendelő az Üzemeltetési Időszakban bármikor, egyoldalú, írásbeli jognyilatkozattal jogosult a Díjtermékek árát módosítani, jogosult a díjtermékek fajtáit, összetételét módosítani, jogosult új Díjtermékek értékesítésének bevezetésére, jogosult az egyes Díjtermékek külső kialakítását, adattartalmát módosítani. A módosításokat - az Üzemeltetési díj fejében, külön díj vagy költség felszámítása nélkül - a Vállalkozó a Megrendelő erre vonatkozó írásbeli jognyilatkozatának kézhezvételét követő 15 (tizenöt) napon belül köteles bevezetni a TVM rendszerben, a TVM rendszer működését úgy módosítani, hogy a Megrendelő által közölt módosított feltételek szerint folytatódjon a működése.”