Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig – jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.
Fürjes Balázs közölte, hogy a fejlesztés keretében a csepeli és a ráckevei HÉV-et a föld alatt meghosszabbítják a Kálvin térig, hogy összekapcsolódhasson a hármas és a négyes metróval. A mélyvezetésű szakasz a Soroksári út alá kerül, a HÉV ezért nem fogja többé elvágni a Dunától a Nemzeti Színházat, a Művészetek Palotáját, és a környező városrészeket. A hosszútávú cél az északi és déli HÉV-vonalak összekötése egy Duna alatti alagúttal, ez lesz az ötös metró – tette hozzá.
A HÉV-pályákkal és a megállókkal együtt az irányítási és az utastájékoztatási rendszer is megújul, valamint kapcsolódási pontok létesülnek a vasúti közlekedéssel 2027-ig. Az új HÉV-szerelvények beszerzési felhívása még idén megjelenik.
Politikai és társadalmi feszültségek a fővárosban. A Budapest Brand botrányai miatt vizsgálóbizottsági jelentés kerül a Fővárosi Közgyűlés elé, a Sziget Fesztivál jövője bizonytalan, és a taxisok előre bejelentett tiltakozására is számítani kell október 29-én.
Óriási megerősítést kapott a tengerentúlról a magyar békepárti politika: ha Donald Trump tervei megvalósulnak, és Vlagyimir Putyin sem fekszik nekik keresztbe, hamarosan a békefolyamat fővárosaként tisztelheti a világ Budapestet.
Tessék csak nézegetni fotókat, olvasgatni tényeket, feltenni a kérdéseket.
p
6
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 60 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2020. szeptember 10. 14:36
Szerintem ez egy félreértés hogy 5 év múlva a Kálvinig fog menni a hév. A szerelvényeket tervezig addig lecserélni, kétlem, hogy az alagut 5 év alatt megépíthető lenne.
Válasz erre
0
0
mucsay
2020. szeptember 10. 09:40
remélem nem.
Válasz erre
0
0
Vermacska
2020. szeptember 10. 07:41
Teljesen téves a címadás, szó nincs 2025-s befejezésről. Ez megint valami újságírói félreértelmezés, clickbait címadás.
Ami 2025-ig megtörténik, az új HÉV szerelvények beérkezése.
A kálvin térig bevezetésről : Idén kiirták a tervpályázatot, amit azt hiszem meg is nyert egy társaság. Erre az első ütemre 7-10 évet mondott Vitézi februárban:
https://hvg.hu/gazdasag/20200201_Vitezy_szerint_710_ev_mulva_lehet_M5os_metro_Budapesten.
Válasz erre
1
2
zakar zoltán béla
2020. szeptember 09. 21:50
TARLÓS!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre
2
8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!