Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója elmondta: az intézmény célja, hogy ha valaki tehetséges, akkor őt a családi és anyagi háttértől függetlenül végigkísérje, támogassa, már az általános iskolától kezdődően az egyetem végéig, és az alumni-rendszeren keresztül még azon is túl. Az intézmény az ingyenes képzés mellett ösztöndíjakat biztosít, erős alumni-rendszert épít, és karrierirodával segíti a tanulók tapasztalatszerzését, elhelyezkedését. Megújul a Collegium egyetemi képzési programja: az eddigi szakirányok angolszász típusú iskolákká alakulnak át. Az iskolákat teljes állású oktatók és műhelyvezetők irányítják, akik a hazai és nemzetközi tudományos élet elismert szaktekintélyei közül kerültek ki. Az oktatók az oktatás mellett kutatásokat is végeznek, melyekbe bevonják a Collegium hallgatóit.
- A Jogi Iskolát, és azon belül a Jog és Társadalom Műhelyt Dr. Nagypál Szabolcs vezeti. Varga István professzor a Magánjogi Műhely vezetője lesz, Dr. Sulyok Márton pedig a Közjogi Műhelyt irányítja.
- A Nemzetközi Kapcsolatok Iskolát, benne a Külgazdasági Műhelyt Dr. Ferkelt Balázs vezeti. Demkó Attila a Geopolitikai Műhelyt irányítja. Januártól Rodrigo Ballester a Diplomáciai Műhelyt vezeti majd.
- A Közgazdaságtani Iskola vezetője Dr. Szepesi Balázs lesz, ő irányítja majd az Iskola Vállalkozáskutatási Műhelyét is. Az Iskolában üzleti ismereteket oktat majd Kovács Zoltán, és tanítani fog Cséfalvay Zoltán is.
- A Társadalomtudományi Iskola vezetője Dr. Gallai Sándor, ő egyben a Politikatudományi Műhelyt is vezeti. Az Iskolában tanít Dr. Dúró József és Hajdú András is.
- A Média Iskolát Boris Kálnoky irányítja, a Pszichológiai Iskolát pedig Kozma-Vízkeleti Dániel vezeti.
- A Vezetőképző Akadémia vezetője Dr. Porkoláb Imre lesz.
Az intézmény életében a nyár folyamán komoly előrelépések történtek, de az igazi kihívások csak most kezdődnek – hangsúlyozta Szalai Zoltán.