Miért fenyegeti a családokat?
Párkányi Eszter szerint elfogadásának rendkívül káros következményei is lehetnek, mivel a dokumentum radikálisan feminista. „Egymásnak ugrasztaná a nőket és a férfiakat, és úgy tesz, mintha a férfiak születésüktől fogva erőszakosak lennének, a nők pedig mindig áldozatok” – fogalmazott. Hozzátette, hogy már a preambulumról is süt az ideológiai átitatottság, mert az erőszakot lényegében a patriarchális társadalomnak tudja be és a nők és férfiak közötti történelmi konfliktusokra hivatkozik.
Tymoteusz Zych, az Ordo Iuris alelnöke azt is elmondta, hogy az egyezmény teljesen aláássa a hagyományos családmodellt. Rámutatott, hogy a dokumentum célként tűzte ki a hagyományos női és férfi szerepek felszámolását, ami lényegében az európai kultúra felszámolásához vezethet. Ezt az egyezmény kötelező „nem sztereotipikus oktatással” képzeli el, ami a szakértő szerint az LMBT-oktatáshoz áll legközelebb és olyan marxista elvekre épül, mint az, hogy a család mesterséges társadalmi konstrukció, amiben a férfi uralkodik a nő felett, ezért ki kell irtani a társadalomból.
Gender a biológia fölött
Szintén kérdéses a biológiai nem helyett a „gender” kifejezés használata, amely több ország esetében is ellentétes az ország jogrendszerének nemi definíciójával. Párkányi Eszter elmondta, hogy azért is veszélyes az egyezmény elfogadása, mert a fogalom ezáltal bekerül a nemzeti jogrendbe, és onnantól a bírói aktivizmus és a jogértelmezés révén alááshatják a biológiai nem koncepcióját a jogrendszerben, ezáltal pedig a férfi és nő közötti házasságot is.