DK: A Jobbiknak voltak vállalhatatlan mondatai és cselekedetei
Barkóczi Balázs Bíró Lászlóról szólva úgy fogalmazott: „Többször is elmondtuk a múltban is, hogy a Jobbiknak voltak vállalhatatlan mondatai és cselekedetei, iszonyatos mondatai és cselekedetei. Őszintének gondoljuk és elfogadjuk Bíró László bocsánatkérését” – fogalmazott a DK szóvivője, majd zárásul hozzátette: „Tehát azt tudom önnek mondani, hogy Bíró László továbbra is az ellenzék közös jelöltje.”
A judapestező Bíró ellen Koncz Zsófia indul
Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról beszámoltunk, Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.
A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz, aki helyi információink szerint már össze is gyűjtötte a jelöltséghez szükséges ajánlások több mint ötszörösét.