Úgy fogalmazott: a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni. Egyúttal figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni. Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.
Digitális oktatás is lehetséges fertőzés esetén
Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra. Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.