Hollik Istvánt is utolérte a koronavírus

2020. augusztus 27. 11:36

A Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy pozitív tesztet produkált.

2020. augusztus 27. 11:36
null

Engem is utolért a koronavírus. Hétfőn és kedden rosszul éreztem magam, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit Közéleti Évadnyitóra figyelemmel azt tartottam felelős magatartásnak, ha teszteltetem magam. Ez sajnos pozitív lett, így elővigyázatosságból minden programot lemondtunk, én azonnal karanténba vonultam. Mivel múlt szombaton részt vettem egy magánrendezvényen a szabályok szerint minden kontaktomat leadtam a hatóságok felé. Ez érinti több kormánypárti politikustársamat is. Köszönettel tartozom a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért. Nyáron nem jártam külföldön és minden szabályt betartottam. Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől. Vigyázzunk egymásra! Én a karantén szabályait betartva természetesen dolgozom tovább!” – írta Hollik istván.

Fotó: Hollik István a KDNP parlamenti képviselője azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 16-án.
MTI/Bruzák Noémi

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapestbar
2020. augusztus 27. 16:48
Csak tudnám, hogy miért ment el a kerti partira, ha korábban nem érezte jól magát... ezzel a fél kormányt veszélyeztette. Felelőtlenség ilyen időszakban...
kisguI
2020. augusztus 27. 14:33
http://kimondottigazsagok.com/elgondolkodtato-ha-nekik-nem-kell-nekunk-miert-rengetegen-osztjak-ezt-a-bejegyzest/
koronaszepe
2020. augusztus 27. 14:33
Ez a Hollik nevű frizuravarjú annyira súlytalan, hogy mindegy, ott van e vagy nincs ott. Nem tesz semmit.
VakzKommondor
2020. augusztus 27. 13:47
egyébként egyik pöcs tolvaj sem hord maszkot, amellett , hogy az Adrián nyaralnak. az csak mellékes hogy lopott közpénzen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!