A főváros másik nagy keresztje: a garázsban álló villamosok

2020. augusztus 06. 11:00

A BKK nem csupán a Lánchíd-projekttel csúszik, de valamiért az egy éve beszerzett korszerű CAF villamosokat sem állította még forgalomba. Korróziós probléma vagy a fékrendszerrel van baj, esetleg presztízsharcok állnak a háttérben? Az egy éve a remizben parkoló új budapesti villamosok ügyének a Mandiner járt utána.

2020. augusztus 06. 11:00
null
Almási B. Csaba

A nyár kellős közepén derült ki, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nemcsak a Lánchíd felújításával késlekedik, de valamilyen okból a már egy éve megérkezett korszerű, alacsony padlós villamosokat sem hajlandó forgalomba állítani. A cég az elmúlt három évben 26 új CAF Urbos villamosokat rendelt a spanyol gyártótól, s ebből már öt hosszú és négy rövid meg is érkezett. Ezek a szerelvények pontosan olyanok, mint az a 47, amelyek egy 2014-ben kötött szállítói szerződés alapján már futnak a főváros sínjein. A hosszú járművek az 1-es, a rövidek a 3-as, a 17-es és a 19-es vonalán teljesítenek majd szolgálatot, fokozatosan leváltva a régieket.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója – aki még a BKK vezérigazgatójaként készítette elő a tendert és kötötte meg a szerződést –, Facebook-posztban kereste a magyarázatot a késlekedésre, valamint aggodalmát fejezte ki, hogy

elveszhet az uniós támogatás, ha nem tudják időben forgalomba hozni a járműveket. 

Ekkor viszont a fővárosnak kell mélyen a pénztárcájába nyúlnia. A vezérigazgató arról is beszélt, hogy félremenedzselik az ügyet, de az is lehet, hogy valamilyen belső politikai, hatalmi harc állhat a háttérben.

Wintermantel Zsolt a Mandinernek azt mondta, a legborzasztóbb, hogy nem járnak a villamosok, a másik gond, hogy ennek az okáról nem lehet hiteles információhoz jutni, még neki, a BKK igazgatósági tagjának sem. Az biztos – fogalmazott –, hogy régre visszanyúlik a villamosok kapcsán a vita a BKK és a BKV között, amit persze tagadnak a cégek vezetői. Előbbi a tulajdonos, ő szerezte be a villamosokat, de az üzemeltető a BKV, amely szerette volna a tulajdonjogot is megszerezni. Azért is érthetetlen a dolog, mondja, mert az új villamosok a típusengedélyük alapján pont olyanok, mint a korábban leszállított és már futó járművek. Valóban műszaki problémákra hivatkozik mindkét cég, de ezeket egy év alatt meg kellett volna oldani – érvel Wintermantel –, ám az igazgatóság ülésén sem sikerült megnyugtató választ kapni a hogyan továbbra.


Egy spanyol gyártású CAF villamos érkezik a kőbányai Szent László téri megállóba, MTI Fotó: Róka László 

Fékproblémák vannak vagy a garanciazárás a magyarázat?

Az egykori újpesti polgármester egyébként úgy tudja, bizonyos alvázkorróziós és fékproblémákról lehet szó. A szabványnak ugyan megfelel a fékrendszer, de más a fékezés dinamikája, mint amit meghatároztak a pályázati kiírásban. Ezt persze a CAF vitatja, a spanyol cég szerint, ha féktávon belül megáll a villamos, akkor nem lehet gond, arról nem beszélve, hogy a már évek óta közlekedő villamosok fékrendszere ugyanilyen.

Más szakmai forrásokból azt a magyarázatot kaptuk a késlekedésre, hogy az előző pályázat alapján beérkezett, s már üzemben lévő járművek garanciazárásával is van vita. A CAF ugyanis úgy szeretné lezárni a garanciális időszakot, hogy azoknak a műszaki problémáknak a javításáért, amelyek a garancia időszak után jelentkeznek, már fizessenek a javítás után a magyar cégek. Ez természetesen előnytelen lenne a BKV és a BKK számára, ezért az új villamosok forgalomba állításának a késleltetésével próbálnak nyomást gyakorolni a CAF-ra.

Miután több nyitott kérdés maradt, a Mandiner BKK-hoz fordult információkért, s az alábbi kérdéseket tettük fel.
1. Melyek azok a konkrét műszaki problémák, amelyek miatt még nem helyezhetők üzembe az új CAF-villamosok? Igaz-e, hogy az alváz korróziója mellett a fékrendszerrel is baj van?
2. Igaz, hogy a már futó járművek ügyében is vitáznak a CAF-fal a garanciavállalás miatt?
3. Mi igaz abból, hogy politikai, hatalmi harc állhat a háttérben, a BKK és a BKV folytat presztízsküzdelmet a villamosok tulajdonlásának kérdésében?
4. Igaz, hogy a késlekedés miatt elveszhet az uniós támogatás, így a fővárosnak kellene állnia a cechet?


CAF villamost szerelnek szakemberek a felújított Budafok kocsiszínben 2018. május 23-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A BKK a kérdésekre nem válaszol, közleménye viszont nem sok mindent mond el

A cég sajtóosztálya egy hét gondolkodási idő után közölte, hogy nem kíván válaszolni, érjük be azzal a közleménnyel, amit a témával kapcsolatban már kiadott. Eszerint „a BKK és a BKV csak akkor veszi át a 2017-ben és 2018-ban megrendelt új 26 budapesti CAF-villamost a gyártótól, ha azok minden műszaki részletben megfelelnek a szerződésbe foglalt feltételeknek. Ellenkező esetben a villamosok Budapestre érkezése óta felmerült hibák, hiányosságok csak garanciális úton lennének rendezhetők, amely további késlekedést okozna a forgalomba állításukban. A BKK és a BKV együttes erővel dolgozik, hogy a fővárosban közlekedők a lehető leghamarabb utazhassanak az új, hibamentes villamosokkal. Mivel a gyártó a hibák egy részét már orvosolta, és a többi kijavítása is folyamatban van, reálisan számolhatunk az uniós finanszírozás felhasználhatóságával is”.

A kiadott közlemény úgy folytatódik, hogy a „CAF-villamosok beszerzésére irányuló szerződés nem nyújt lehetőséget arra, hogy a BKK részletes listát tegyen közzé azokról a műszaki hiányosságokról, technikai hibákról, amelyek miatt egyelőre nem tudta átvenni a spanyol gyártótól Budapest legújabb villamosszerelvényeit. A járművekkel kapcsolatos problémákról azonban elmondható, hogy azok később csak garanciális keretek között lennének javíthatók, amely többletköltséget ugyan nem okozna – hiszen a garanciális hibák kijavításának költségeit a gyártó állja –, azonban még tovább hátráltatná a járművek forgalomba állítását. Az adófizetők pénzéből működő BKK és BKV csak akkor jár el felelősen, ha a szerződésbe foglalt minden műszaki részletnek megfelelő járműveket vesz át a gyártó CAF-tól. A BKK a BKV-val egyetértésben ezt a határozott álláspontot képviseli annak érdekében, hogy az új villamosok mielőbb és hibamentesen állhassanak forgalomba”.

Az anyagban szerepel az is, hogy „a 26 új CAF-villamos beszerzését is tartalmazó uniós finanszírozású »Budapest villamos- és trolibusz járműprojekt« 2021. június 29-éig ad határidőt az új villamosok forgalomba állítására. Mivel a hibák kijavítása részben már megtörtént, és a többi kijavítása is folyamatban van, ezért a jelenlegi ütemezés szerint reális azzal számolni, hogy az uniós források felhasználhatók lesznek. A CAF eközben folyamatosan szállítja Budapestre a megrendelt járműveket, amelyek előírt tesztjei és próbafutásai jelenleg is zajlanak. A BKK 2017-ben és 2018-ban összesen 26 új CAF Urbos villamost rendelt meg a spanyol gyártótól, miután a már Budapesten közlekedő 47 CAF-ra 2014-ben kötött szállítói szerződés úgynevezett opciós lehetőséget, azaz vételi jogot biztosított 87 további szerelvény megrendelésére. A 26 villamosból eddig 4 hosszú jármű 2019-ben, 1 hosszú és 4 rövid pedig 2020-ban érkezett meg Budapestre. A BKK bízik abban, hogy Magyarország Kormánya a további 61 lehívható villamosra is biztosítja a forrást”.

Végül azzal zárul a közlemény, hogy „a BKK és a BKV eltökélt az új CAF-villamosok mielőbbi forgalomba állítása mellett. Mindkét közlekedési társaság büszke arra, hogy munkavállalójukként hazánk legjobb szakemberei dolgoznak ennek a célnak az eléréséért. Ezenkívül megköszönünk minden releváns, az ügy megoldását segítő szakmai véleményt, amelyek a megfelelő fórumokon érkeznek”.

Bár a közlemény meglehetősen hosszú, a kérdéseinkre alig ad választ, ám ennél többet ismételt érdeklődésünkre sem kívánt a cég mondani.

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2020. augusztus 09. 17:17
Valószínű a FIDESZ, Orbán Viktor és Tarlós István előkészített bomba ketyeg. E villamosokkal kívánták MEGAKADÁLYOZNI A SÉTÁLÓ BUDAPEST RPOGRAMOT. SZINTE SIKÍTVA ÍROM LE A globális felmelegedés felszálló szakaszámban, VAJON, MENNYI CO2 KIBOCSÁJTÁST JELENTENE AZ ÚJ VILLAMOSOK KÖZLEKEDTETÉSE? NEM JOBB ÍGY, CSAK SÉTÁLUNK és az új kerékpárúton BRINGÁZUNK.....
BőröndÖdön
2020. augusztus 06. 21:25
Gondolom,ehhez sincs semmi köze a Pista bácsinak...
Megtalálta
2020. augusztus 06. 18:11
Nincs ok az aggodalomra. A Vágópista az járműjavító ellenőrzőbizottság, vagy mi a faszomnak a tagja. Ő meg ugye értelmiségi. Igaz, kissé már meszes az agya a hülyéjének, de a budaepstiek igénytelenek, beérik vele is. Szóval jó kezekben van a budapesti közlekedés. Már csak néhány új biciklisávot kell felfesteni, és minden tökéletes lesz.
Lami
2020. augusztus 06. 15:46
Vágó pista bácsi karanténban van nem dolgozik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!