Pikó András ellen tüntettek a Józsefvárosban

2020. július 18. 17:49

„Ne legyen több drogos, nem akarunk romlott húst, tisztaságot Józsefvárosban!” – skandálták a tüntetők.

2020. július 18. 17:49
null

Tüntetés volt szombaton a józsefvárosi polgármesteri hivatal előtt – számol be a Ripost. A lap azt írja, az embereknek elegük van abból, hogy a kerület tele van drogosokkal és hajléktalanokkal, folyamatos a bűz és a mocsok, és a közétkeztetéssel is problémák vannak.

Ne legyen több drogos, nem akarunk romlott húst, tisztaságot Józsefvárosban!” – skandálták a tiltakozók az önkormányzat előtt, majd az egyik szervező rövid beszédet is mondott. Közel 400 ember gyűlt össze a lap szerint.

A Józsefvárosi Fidesz Facebook-oldalán július 16-án közlemény jelent meg, ebből kiderült: a kerületi pártszervezet „teljes mértékben egyetért annak a demonstrációnak a célkitűzéseivel, amelyet a lakosok Józsefváros lezüllesztése ellen szerveznek”, ugyanakkor arra kérte a szervezőket, hogy a demonstrációt az eredetileg tervezett helyszínről, vagyis Pikó polgármester háza elől tegyék át máshova. 

Pikó András úgy véli, a Fidesz vidékről buszoztatott embereket a fővárosba, „hogy a propagandamédiájában majd bemutathassa elégedetlenségüket egy olyan kerülettel, amelynek nem lakói”. 
 

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. július 19. 18:09
Nézd meg az ott készült képeket. Ott a bizonyíték. Pikó /meg ilyenkor a liberálbolsik / a buszoztatással jön. A vidék ilyeneken nem vesz részt!! Annál sokkal józanabbak. Rólatok inkább el tudom képzelni/ lásd külföldiek tömeges szavazása tavaly októberben/!!
sagirdilsiz
2020. július 19. 16:46
Mi van, Pikó szervezett maga ellen egy tüntetést és a maga ellen tüntetőket vidékről importálta? .... Ezt kinézem az ellenzékből.
mucsay
2020. július 19. 14:19
csak nekem szorul össze a gyomrom ha ilyet látok? egy pikó nem éri meg, ráadásul semmi komoly ütést ezzel nem viszünk be, viszont a tűzzel játszunk.
ivanabozgor
2020. július 19. 11:58
a mandiner többet adhatna magára, mint hogy hírt hamisít. nem "pikó andrás úgy véli", hanem több videó készült arról, hogy a tüntetők hirdetésre jelentkeztek és vidékről mentek fel. úgy látszik a Pikó-adminisztráció valamit nagyon jól végez, ha ennyire be vannak fosva az állampártnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!