Jobbik: Továbbra is legyen ingyenes a külföldről hazatérők koronavírustesztje!

2020. július 27. 14:45

Lukács László György kérdésre cáfolta a Jobbik veszprémi alapszervezete megszűnéséről szóló sajtóhíreket.

2020. július 27. 14:45

A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy augusztus 1-je után is az állam fizesse a külföldről hazatérő magyarok koronavírus-tesztjét – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus emlékeztetett: az új szabályok szerint a sárga vagy piros besorolású országokból visszatérő magyar állampolgárokra kéthetes otthoni karantén vár, amit egy, illetve két negatív koronavírusteszttel kerülhetnek el. Ugyanakkor – folytatta – az állam csak augusztus 1-ig vállalta a tesztek térítésmentes elvégzését, ezt követően a hazatérő magyaroknak saját maguknak kell a tesztekért fizetniük. Felhívta a figyelmet arra, hogy a piacon elérhető legolcsóbb teszt is legalább 10 ezer forintba kerül, így egy négyfős családnak két teszttel számolva legalább 80 ezer forintot kell fizetnie, de van olyan szolgáltató, ahol ez az összeg 320 ezer forintra is rúghat.

Lukács László György ezt a szabályozást „pofátlannak” nevezte és hangsúlyozta: a júliusban és az augusztusban hazatérőket egyaránt meg kell hogy illesse az a jog, hogy az állami egészségügyben, térítésmentesen teszteljék őket. „Pofátlanság, hogy a magyar embereket sarcolják”, egy bizonyos időpont után büntetik őket és fizetőssé teszik részükre az egészségügyet – fogalmazott. Hangsúlyozta: fontos a tesztelés és az is, hogy biztonságban legyenek a családok, illetve azok a közösségek, ahová visszatérnek, ezért az államnak kell fizetnie a továbbiakban is a teszteket. Megjegyezte: bár a miniszterelnök korábban azt mondta, hogy az egészségügy nem üzlet, úgy tűnik, „mégis van az a pénz”, amikor az egészségügy az Orbán-kormánynak üzlet.

Kijelentette továbbá: a veszprémi szervezet nem szűnt meg. Csupán annyi történt, hogy a bő tíz főből három már nem tagja a pártnak, így a csoport „alapszervezet minősége szervezet minőséggé változik”. Közölte azt is: a párt frakció- és alapszabályai jogkövetkezményként írja elő a kizárást a Varga-Damm Andreáéhoz hasonló esetekben, még meghallgatást sem ír elő az alapszabály.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sola Scriptura
2020. július 28. 21:31
Én jelenleg Svédországban dolgozom. Ahányszor csak hazajövök az utóbbi hónapokban (családlátogatás, intéznivalók etc.) újabb és újabb kilátástalan küzdelembe kell bocsátkoznom az átláthatatlan és néhol értelmezhetetlen jogszabályokkal, a sokszor tényleg csak állami packázásként indokolható intézkedésekkel stb. Svéd fizetésből a PCR-tesztet természetesen ki lehet fizetni (meg nyilván aki nyaralni megy, sokszor az is be tudja kalkulálni a tesztek árát), mégis üvölt az egész rendszerből, hogy sebtében összetákolt, átgondolatlan, és hogy lehetne 100x jobban is csinálni, ha valóban a magyar polgárok megvédése volna a cél. Például lehetne a határon-Ferihegyen azonnal belépéskor elvégezni a fizetős tesztet, akinek fontos, az meg fogja csináltatni úgyis. Ehhez képest - most számoltam össze - 4 különböző kérvényt kellett írnom ahhoz, hogy egy temetésre kimehessek 4 nappal a hazaérkezésem után. Ebből 3 simán mehetett volna automatikusan. A háziorvosok között pattogtam mint a gumilabda, nincsenek rendesen tájékoztatva, ezért inkább levakarják magukról a feladatot. A jogszabály nem fogalmaz egyértelműen, lehet így is meg úgy is érteni egy csomó részét, egyszerűen a totális alkalmazhatatlanság szélén táncol. Sokkal inkább ezeken kellene javítani, és akkor az ember jobb szívvel fieztné ki azt, amit ki kell.
Csigorin
2020. július 27. 20:22
meg a lonak a faszat. /hadhazy/ aki mostani helyzetben kulfoldre utazgat (amit egyebkent nem szabadna engedni), az fizesse csak ki a tesztjet vagy ulje le szepen. aki munkaugybol azet meg a munkaadoja. de nehogymar az adofizetok alljak hogy nem bir a seggen otthon megulni.
Kanmacska
2020. július 27. 20:18
Aki a munkája miatt kénytelen külföldre menni, mint a kamionosok, ott rendben van. De akik Baliról jönnek?
zakar zoltán béla
2020. július 27. 18:03
Meg Páter új SAját egyenruhája, melyet Mandela Mengeléje adott egy szem hámozott mandulával nékije!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!