Fidesz: Korózs jobban teszi, ha saját „kamuvideóit” vizsgálgatja

2020. július 13. 16:28

A kormánypárt szerint a baloldal kezdettől akadályozta a védekezést.

2020. július 13. 16:28

Korózs jobban teszi, ha saját „kamuvideóit” vizsgálgatja – reagált a Fidesz a parlament népjóléti bizottsága szocialista elnökének hétfői közleményére. Korózs Lajos előzőleg arról írt, hogy vizsgálja parlamenti bizottság a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntéseket annak érdekében, hogy a tanulságokat levonva az ország felkészültebb legyen egy esetleges második hullámban.

A Fidesz erre úgy reagált, a koronavírus-járvány jelenleg is tart, sok országban most is százak betegszenek és halnak meg. Magyarország a sikeres védekezésnek köszönhetően eddig el tudta kerülni a tömeges megbetegedéseket – tették hozzá. A kormánypárt szerint mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy a baloldal kezdettől akadályozta a védekezést: nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, a gyors döntéseket megalapozó veszélyhelyzet elrendelését, a járvány elleni védekezést biztosító költségvetési támogatásokat és a járványügyi készültséget sem.

„Ehelyett csak a politikai akciókkal és támadásokkal vannak elfoglalva, lejárató kampányokat, kamuvideókat és álhíreket gyártanak Magyarország és a védekezésben részt vevő szervek lejáratására. Korózs Lajos tehát jobban teszi, ha a saját felháborító politikai tevékenységét és a kamuvideóit vizsgálgatja, és nem azokat, akik több hónapja éjjel-nappal dolgoznak a járvány elleni védekezésben” – hangsúlyozta közleményében a Fidesz.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adonyi29
2020. július 13. 19:53
Mér' jó az emeszpének, hogy ha ez a három bármit mond a jövőben, akkor ezzel a faék egyszerű dumával leérvelik? Komolyan nem lehetett elhajtani?
Berecskereki
2020. július 13. 17:17
Kórós Lajos még nincs előzeteseb?
dick52
2020. július 13. 16:57
Meg egy agykontrollon is részt vehetne. Mert ha olyan messze lakna mint amilyen hülye, soha nem érne haza!
Vandor62
2020. július 13. 16:53
Letagadnám, ha Kórozs ismerősöm lenne...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!