Újra digitális oktatás ősztől? Így készüljünk a kihívásokra!

„Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt” – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth Rádióban. A kijelentés hallatán valószínűleg több százezer szülő és pedagógus kapott a szívéhez, majd vett mély levegőt, és lassan kifújta. Hogy trenírozzuk addig is őket és magunkat, alább

„A vírushelyzet miatti bizonytalanságban érdemes készülni arra, hogy újra online oktatás lesz. Márciusban péntek estétől hétfő reggelig csupán két nap jutott erre a feladatra, most szerencsére több idő van” – mondja lapunknak Fülöp Hajnalka a Tudatos Digitális Szülő oldal alapítója. „Az online megoldás nem csak a koronavírus idején, hanem akár egy influenzajárvány, egy gyermek vagy pedagógus tartósabb betegsége, vagy versenyre való felkészüléskor is jól jöhet, így hasznos lehet, ha benne van a pedagógusok eszközrendszerében a digitális oktatás módszertana” – teszi hozzá.

„Minden végletre van példa”

Fülöp Hajnalka, mielőtt összefoglalná a tapasztalatait, leszögezi: „ha oktatásról beszélünk, nagyon széles a spektrum, minden végletre van példa. Vagyis bármit is mondok én vagy akármelyik szakértő, biztos, hogy lesz olyan szülő, pedagógus vagy gyermek, aki pont ellenkezőleg élte meg az elmúlt hónapokat.”

Ezt azzal magyarázza, hogy az oktatás az a szakpolitika, aminek minden résztvevője – szülő, pedagógus, gyermek – érzelmileg is erősen érintett: a szülő saját gyermekét, a pedagógus pedig a munkahelyét félti, emiatt nehéz is racionális megoldásokat találni.

Közbeszédben a digitális oktatás: remek kezdeményezések indultak

„Számot nem tudok mondani, de jóval közelebb kerültünk a 2016-ban megjelent Digitális Oktatási Stratégia megvalósításához” – szögezi le arra a kérdésünkre, hogy mennyit fejlődött az online-oktatás a járvány alatt, és hogy hány éves munkát sűrítettek a pedagógusok az elmúlt négy hónapba. Ugyanakkor hozzáteszi:

Illetve azokat sem szabad figyelmen kívül hagyni, akik – akár a mentoráló szülő, akár a testvérek, akár a szülő munkája miatt – egyedül voltak hagyva, ami miatt pedig lemaradtak társaikhoz képest. Fülöp szerint ezzel együtt is óriási előrelépés, hogy a digitális oktatás bekerült a közbeszédbe, és remek kezdeményezések, közösségi lépések indultak. 

Számos közösségi kezdeményezés, FB csoport, egymást segítő hálózat, tudásmegosztó honlap és szervezet kezdett dolgozni e cél érdekében, és ezek közül sok meg is maradt. Ilyen például az Online Otthonoktatás elnevezésű, a Facebookon fellelhető, rendkívül színes közösségi tér, amelyről korábban a Mandiner is beszámolt.

A csoport egy nappal azelőtt alakult, hogy a miniszterelnök márciusban bejelentette: digitális oktatásra áll át az ország. A közösségnek csoportlétszáma gyakorlatilag az első hétvégén elérte az ötvenezer főt, majd a 87 ezret, amit azóta is tart. Ebben a csoportban a Prezi vezérkarától kezdve rengeteg innovatív pedagóguson keresztül, az Oktatási Hivatal vezetőjéig színes a csapat összetétele. Korábbi beszélgetésünkből kiderült, hogy eleinte azon dolgoztak, hogy minél gördülékenyebbé tegyék az átállást a digitális oktatásra, most pedig

A héten már el is kezdtek felkészülni a következő félévre: igényeket gyűjtenek, majd megoldási javaslatokat dolgoznak ki. 

Pontos számot lehetetlen mondani, rengeteg kommunikációt segítő platform, online osztályterem-alkalmazás, digitális tudásanyag és megszámlálhatatlan tantárgyspecifikus applikáció létezik. A használható digitális felületeket több gyűjtőportál megkísérelte rendszerezni, például az Onlineotthonoktatas.hu weboldal is. Van tehát bőven miből választani, a tapasztalatok szerint az az ideális, ha egy iskolai vagy pedagógusi munkaközösség egy platform mellett teszi le a voksot, és az alapján dolgozik az intézmény összes tanára és diákja.

Vizsgáztak a tanárok

„Sokfélék a pedagógusok, sokféleképpen küzdöttek meg ezzel a feladattal” – mondja Fülöp Hajnalka. Jellemző példaként említi azt az általa ismert tanárt, aki még márciusban azt írta egy közösségi platformon, hogy kétségbe van esve, hiszen beteg rokonát kell ápolnia, otthon vannak a gyermekei, és fogalma sincs róla, hogy fog megküzdeni a feladattal. Alig telt el másfél hónap, és nemhogy megoldotta, de még ő osztott meg másokkal a hasznos tudást, ráadásul részletes útmutatóval. Pár hónap alatt nemcsak a digitális kompetenciája, hanem a stresszel való megküzdése is óriásit fejlődött – hangsúlyozza Fülöp. 

A digitális érettség csak egy dolog – vallja a szakértő, szerinte az online oktatáshoz a pedagógus részéről nemcsak erre, hanem

ám kritikai képesség és a tanulóval szembeni empátia nélkül még ez is kevés. Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha a pedagógus megfelelően el tud igazodni a digitális térben, jól fel kell tudnia mérni, mi számít alkalmazható forrásnak, jó módszernek és mi nem. Mindeközben a tanuló fejével kell tudnia gondolkodni, amikor a számukra leghatékonyabb tudásanyagot és feladatot keresi.

Mindezek mellett a digitális oktatáshoz – a számtalan nem megfelelő feltétel miatt – még komoly megküzdési- és stressztűrőképesség is szükségeltetik. A digitális oktatásban való pedagógusi helytállás és eredményesség ezek mentén a felsorolt tényezők mentén rajzolódott ki – emelte ki Fülöp Hajnalka.

Túlterhelés és erőltetett menet

Nem kellett nagyítóval keresni a konfliktusos eseteket sem. A minden nap meleg ételt az asztalra varázsoló, közben a munkájában helytállni igyekvő, több gyermeket is tanító szülők nyilván igyekeztek csökkenteni a gyerekek feladatait, a pedagógusok pedig azon voltak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, a tanrend diktálta erőltetett menetnek, ezért sokszor egyre több feladattal rukkoltak elő.

Emiatt aztán sok szülő túlzott feladatterhelésre vagy a gyermek életkori sajátosságait nem figyelembe vevő feladatra panaszkodott. Az alsós gyerekeknél fordult elő leggyakrabban, hogy nem nekik való feladattal bombázták őket. Rájuk különösen kellett figyelni, nem csak azért, mert a figyelmük többször elkalandozik, hanem azért is, mert még nincs kialakulva sem az önálló tanulási, hanem az írás-olvasás képességük sem, ami pedig megint csak megnehezítette az online oktatást. 

– figyelmeztet a szakértő. Mint mondja, összesen napi három óránál több gép előtt töltött idő ne legyen, nem pedig tantárgyanként, ahogy ez előfordult sokszor. Mivel a digitális térben szűkebb a visszajelzés adási lehetőség, nem lehet annyiféleképpen kommunikálni a gyerekekkel, mint a tanteremben, ezért különösen fontos a pozitív visszajelzés és megerősítés – hangsúlyozza.  

„Nem volt elegendő digitális eszköz három gyereknek, ezt tovább nehezítette, hogy középső fiam még csak elsős, a betűtanítás pedig minden, csak nem online munka, így nagyon nehéz volt” – osztja meg tapasztalatait Tóth Annamária. Mint megjegyzi, hatékony és innovatív is tud lenni az online oktatás, de az alsósok még kicsik, nemcsak a tanárra, de az osztály motiváló erejére is szükségük van. Jellemzően ezeket a problémákat ott sikerült a legjobban kezelni, ahol a pedagógusok belátták: szükség van a személyes jelenlét pótlására a képernyős órák segítségével, és kevésbé kell ragaszkodniuk a tanterv diktálta gyors anyag-leadáshoz.

„Az online feladatkiosztás abszolút helytelen”

A túlterhelés mellett

vagyis a tanítók és tanárok minden nap, vagy heti rendszerességgel az elvégzendő feladatokat küldték el, amit aztán a gyerekek otthon, mivel egyedül sokszor nem tudták, a szülővel végeztek el közösen, majd küldtek vissza a pedagógusnak. Vagyis, egész egyszerűen kimaradt a legfontosabb: a tanári ismeretátadás. „Érdemes a pedagógiai célok mentén megoldásokat keresni, közösen felkészülni a pedagógustársakkal, a gyerekek visszajelzéseire is építve, a digitális tér sajátosságait figyelembe véve” – szögezi le a szakértő.

Szerinte a feladatkiosztás inkább távoktatás, ami belülről motivált felnőttek számára egy megoldás lehet, hiszen ő azért megy a tanfolyamra, mert el akarja sajátítani az ismeretet. De még egy felnőtt is igényli a tanárral való kontaktust, nem hogy a gyerek. A digitális oktatásból kihagyhatatlan a képernyős óra, még akkor is, ha külön felkészülést igényel a tanár részéről.

Több szülő arról számolt be, hogy ha volt is online óra, és nem neki kellett a tanárt pótolva átadni az új ismeretanyagot, a pedagógus gyakran annyi írásbeli leckét adott, ami még egyszer annyi időt – vagy még többet – vett el, mint maga az óra.

– mondja lapunknak egy neve elhallgatását kérő édesanya. Mint kifejti, annyira megcsúszott a bevállalt munkáival, hogy gyakorlatilag két hónapig nem volt bevétele a járvány miatt. Építészként dolgozik, így nem havi bevételből, hanem projektekből él. „Ha nincs készen a munka, akkor bevételem sincs” – mondja, így nála az online oktatás különösen nehezített terep volt.  „Erősen frusztrált az anyagi létbizonytalanság, rettegtem attól, hogy elmennek az ügyfelek” – emeli ki. 

Természetesen olyanok is akadtak, akik örültek a digitális oktatásnak, mert akár a bántalmazó légkör, akár a korán kelés vagy a teljesítménykényszer miatt nem szeretnek iskolába járni. Olyanok is voltak, akik szárnyalni kezdtek az otthontanulás során: nem egy nyelvtanár számolt be kiemelkedő eredményekről, voltak diákok, akik eddig meg sem mertek szólalni az órán, ám az online rendszerben, az otthon biztonságában egész egyszerűen kinyíltak. 

– fejti ki Fülöp Hajnalka. Azzal együtt, hogy a szülők sohasem fogják tudni megcsinálni, amit a tanárok az osztályteremben, mégis érdemes elsajátítaniuk, hogy mi szükséges egy jó stratégiához vagy online tanulási környezet kialakításához.

Lényeges kérdés, hogy a szülő hogyan birkózik meg a többi feladatával, nyilván akkor a leghatékonyabb a módszer, ha egy szülő jut egy gyerekre, emellett kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, megfelelőek a lakhatási körülmények, van tanulásra dedikált koncentrált idő – mondja. Hozzáteszi, tudja, hogy a valóság ettől gyökeresen eltér, hiszen általában vannak kisebb testvérek, munkahelyi elvárások, létbizonytalanság, kevés digitális eszköz, így ideális állapotról lehetetlen beszélni, ezért a legkisebb feszültséget jelentő megoldást kell keresni. Ebben pedig mi másra hagyatkoznának, mint egymásra, a sorstársakra, a közösségi tudásra és tapasztalatra – annál hitelesebb nem is létezik – valamint a szülők és pedagógusok gyermekközpontú összefogásra.

Nyitókép: MTI, Komka Péter