McLaren kifejtette, az IWF kongresszusai előtt nagyobb készpénzfelvételek történtek, azokon szavazásra jogosultakat vesztegettek meg, miközben Aján megtartotta magának annak lehetőségét, hogy kedvelt tisztségviselőit léptesse elő. A vizsgálat középpontjában az IWF 2009 és 2019 közötti időszaka állt. Az ARD német tévécsatorna január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében.
A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.
Aján Tamás – aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek – a szövetség elnökségének év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének felfüggesztését annak érdekében, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a korrupcióról és a szervezett doppingolásról szóló vádakat, miként tette azt a MACS is. A 2000-től tíz éven át Nemzetközi Olimpiai Bizottság-tag, 2010 óta pedig tiszteletbeli NOB-tag Aján március 3-án lemondott tiszteletbeli tagságáról, mert – mint mondta – meg akarja menteni az olimpiai mozgalmat a negatív pletykáktól és az ebből fakadó kellemetlenségektől.
A sportdiplomata április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról. Hozzátette, hogy voltak feltételei a visszalépésnek, amelyet az IWF elnöksége elfogadott. A döntés hátterében Aján Tamás szavai szerint az áll, hogy már a legutóbbi választáson jelezte, többé nem indul újra a posztért, a szövetség alapszabálya azt mondja ki, hogy az olimpia befejezéséig szól a mandátum, újabb egy évet pedig már nem akart várni a távozással.
(MTI)