A kormányzó unokája, ifj. Horthy István a Trianon 100. évfordulóján bemutatott filmben emlékszik vissza nagyapjára és az emigrációban töltött évekre. ifj. Horthy István jelenleg is Londoban él, s csupán másfél éves volt, mikor elvesztette édesapját, aki a keleti fronton lelte halálát 1942-ben. Bár sok saját emléke nincs (életkorából fakadóan nem is lehet) nagyapja kormányzói tevékenységéről, de a későbbi években közel kerültek egymáshoz. Az unoka emlékei szerint nagyapja „derűs és kedves” ember volt, de utálta a bolsevizmust, főleg annak korábbi magyarországi megjelenése miatt.
„Az nekem világos, hogy nagypapa nem tudta, mit kell kezdeni egy ilyen emberrel, mint a Hitler” – mondta Horthy István, mikor szóba kerül a kormányzó Hitlerhez való viszonya.
„Nem tőle hallottam, hanem édesanyámtól, hogy mikor nagyapám először találkozott Hitlerrel, Hitler még kérdezett, hallgatott másokra, és nagyon érdeklődött a dolgok iránt.
Másodszor már nagyon rossz benyomása volt róla.
Egész megváltozott, a tekintete homályos lett, semmit nem kérdezett, érezte, hogy ő Európa uralkodója, és nem kell másokra hallgatnia.”