Erőszakkal nem lehet békét teremteni – az én Trianonom

Nem akartam megírni ezt. Nem akartam megírni, mert – szégyen, nem szégyen – nem érzem méltónak magam arra, hogy érdemben hozzátegyek valamit a száz évvel ezelőtt történt, és a magyarság sorsát a mai napig meghatározó tragikus esemény bármilyen – történelmi, politikai, etnográfiai, vagy ezerféle egyéb – értelmezéséhez.

Pedig,

Bár bejártam az egész Kárpát-medencét Árva várától Atyháig, Nagyszőlőstől Nagyszombatig és gyönyörködve szemlélem minden csodáját és szépségét, sajnos még mindig nem érzem, hogy kellőképpen ismerném, és kevés kapcsolatom van a külhoni magyarokkal. Mégis, én is elmondhatom, hogy nem az lennék, aki vagyok, ha mindaz, ami történt nem történik meg. Sőt, lehet, hogy meg sem születek, ha nem így alakul az élet. 

Apai ágról részben Partiumból származom. Szüleim, sőt nagyszüleim lehet, hogy nem is találkoztak volna, ha mindez nem történik meg. Egyik legjobb barátomat – akinek családja Erdélyből települt át az anyaországba – sem ismerném valószínűleg. De nem szeretnék belemenni abba, hogy „mi lett volna, ha…” sem történelmi, ideológiai, politikai vitákban részt venni. 

Magyarországon születtem, magyarnak vallom magam. Fáj Trianon. Nagyon fáj. De nem magam miatt. Nem érdemem, hogy ide születtem és nem hibám, hogy nem a történtek ismeretében nőttem fel. Nem hevít revizionista indulat, nincs bennem Erdéllyel, Felvidékkel, Délvidékkel kapcsolatos túlzott romantika. Kevés a pálinkázások, összeölelkezések, magyarként egymásra találások élményéből eredő személyes emlék, nosztalgia. Igyekszem pótolni, remélem, egyszer majd több lesz!

Addig csak megrendülés, tisztelet, részvét, csend és szomorúság van bennem. Mert az, ami történt, emberek millióinak életében okozott olyan tragédiákat, amelyeket ésszel felfogni nem lehet. Ki vagyok én, hogy megítéljem vagy egyáltalán átérezzem az ő szenvedésükből fakadó fájdalmat, dühöt és bosszúvágyat? De ami nekik fáj, nekem is fáj.

Néma főhajtás. Ennyi, amit tehetek. Meg annyit, hogy hátralévő életemben bepótolom a lemaradásomat a történelmi ismeretek és emberi kapcsolatok terén, és megpróbálok tenni azért a célért, amit mindezek fényében helyesnek tartok. Dolgozni a teljes nemzet és a Kárpát-medence határokon átnyúló egységének megteremtéséért. 

Ehhez viszont valódi békére van szükség. Mert egy biztos:

„Békediktátum.” Istenem, mennyire mesterséges és hazug ez a szóösszetétel. Hát hol van itt a béke? Erőszakkal nem lehet békét teremteni, legfeljebb fegyverszünetet. A valódi béke csak az ember lelkében születhet meg és ez Trianon árnyékában nagyon nehéz. Békét csak megértéssel, tisztelettel, alázattal, és leginkább szeretettel lehet teremteni. A magam részéről ezzel próbálkozom. Ez az én Trianonom.